Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

Csak egy anya vagy

xxx Egy kis UPDATE a cikkhez, mert sokan olvassátok és szeretném a félreértéseket elkerülni! A cikk nem (!) a dolgozó anyákról szól, és nem is elleünk íródik! Továbbá, a cikk nem azzal foglalkozik, hogy van-e aki unatkozik néha a gyerek mellett, vagy nem! A cikk, a háztartásbeliek lealacsonyításával szemben megy!!! Se több, se kevesebb. xxx

Ezt a posztot már régóta szerettem volna megírni, de mindig halogattam több okból is. Az egyik legfőbb oka az volt, nem akartalak, untatni Benneteket, hogy állandó fixa ideám az otthon töltött anyuka szerepe.
Viszont a napokban egy anyukás közösségében lejátszódott párbeszéd megadta a végső löketet ennek a cikknek megírásához. Mert bizony ez egy fontos kérdés, amivel érdemes foglalkozni.

Elöljáróban annyit, hogy ezeknek az anyukás közösségeknek nyilván vannak pozitívumai is – sok kérdést meg lehet vitatni, tanácsot kérni és van aki barátokat is szerez, kilépve a virtuális ismerettségből.
Vannak azonban komoly hátrányai is, az egyik például, hogy sokkal jobban megered sokaknak a nyelve (vagy inkább az ujja), és gátlástalanul fogalmaznak, másokat megaláznak. Mindenkit elfogadnak ameddig egyetértenek bizonyos dolgokban, amint ez az egyetértés megszűnik, mehet a sárdobálás.
A célkeresztbe ezúttal én kerültem, ami csak azért érdekes mert a beszégetésnek nem nevezhető párbeszéd sorozat megerősítette azt a viszonyulást, ahogyan a háztartásbeli anyukákat fogadja nemcsak a közvélemény, hanem az anyuka közösség is! Sajnos!
photo-1508214406285-c765025445df.jpgAz előzményeket egy pár mondatban bemutatnám Nektek: a posztoló anyuka azt a témát vetette fel, hogy iszonyatosan unatkozik otthon a 8 hónapos gyerekével, és attól tart nem fogja a baba 2 éves koráig bírni otthon, pedig ez volt az eredeti terve. Kiderült, hogy ennek ellenére nem akar kimozdulni a gyerekkel, mert azt macerásnak tartja. Illetve a férje nem akar segíteni neki, hogy kicsit ő egyedül elmehessen valahova.
A hozzászólásomat nem is ez, hanem néhány komment váltotta ki, amelyek azt taglalták, hogy szerintük is nagyon unalmas otthon a babával, és amint tudja adja le valakinek a gyereket, menjen vissza dolgozni. Ha úgy van akkor ne is várjon a bölcsis korig, hanem szerezzen egy bébiszittert… Ez nálam azért verte ki a biztosítékot, mert szerintem a szülői felelősségvállalás és édesanyai szív nem akadozhat meg efféle hangulatokon (jelen esetben az unatkozáson). Leírtam neki, hogy ne hallgasson ezekre a tanácsokra, mert a babának ő jelenti a világot, aki nagyon szereti őt. Csak ő tehet az unalom ellen, úgy hogy kimozdul, és programokat keres.Példának felhoztam, hogy 5 éve vagyok itthon, mialatt három gyermekünk született és mi mennyi mindent szoktunk együtt csinálni, mennyire szeretek velük lenni! Elmeséltem, hogy itthonról dolgozom, amikor a gyerekek alszanak. Illetve hogy edzeni is járok, nagyon szeretek sportolni, és ha más megoldás nincsen jönnek velem ők is.
Na amit én ezek után kaptam!

Voltam:
– ős-szuper anya (persze gúnnyal)
– lenéző ember, aki minek mondja meg, hogy más mitől legyen boldog. Hiszen boldog anyától lesz boldog a baba (érdekes elv, nem értem miért nem lehet megfordítani, hogy boldog baba = boldog anya. Illetve miért nem lehet ezt valahogy összehangolni? És azt sem értem, hogy miért nem tud boldog lenni úgy az anyuka, hogy olyan lehetőségeket keres, amiben együtt vannak)
Tegyük hozzá, hogy én csak annyit mondtam h ötleteljen mi az amitől nem unatkozna úgy hogy közben a baba mellette is lehet. És próbálja meg kihozni ebből a “kapott” időből a maximumot, mert olyan gyorsan el fog menni.
– megkaptam, hogy van akit az évekig tartó énekelgetés és gyurmázás nem elégít ki.
No mármost, akinek vannak gyerekei, és egy kicsit is olvasott szakkönyveket az tudja, hogy a háztartásbeli anyuka nem azért énekelget és gyurmázgat otthon évekig mert az IQ – ja megegyezik egy óvodáséval! Sem nem azért mert munkavégzésre alkalmatlan, szánalmas alak, aki a 8 általánosnál nem tudott tovább jutni, és ha már így alakult, akkor otthon maradt.
Azért énekelget mert tudja, hogy ez az énekelgetés és gyurmázgatás mennyire sokat jelent bizonyítottan a gyereknek!! Ez nem más, mint a szeretet táplálása, amely során úgy érdeklődünk a gyermekünk iránt, hogy az nem kötelességből, hanem belső indíttatásból történik.
„…minden azon múlik, hogyan telt az első hat-hét év. A gyerek érzelmi biztonságban van-e? Vagyis marháskodtak-e vele, dögönyözték-e, csiklandozták-e, mondtak-e neki mondókákat, énekeltek-e neki, stb. Megtanult-e személyes érzelmeket kapni, elfogadni és viszonozni. (…) Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet.” Vekerdy Tamás: Jól szeretni -Tudod-e, hogy milyen a gyermeked? című könyve
photo-1534821084228-d985662dfb56.jpg

– ezeken kívül, válogatott ocsmány beszólás közepette azt is a fejemhez vágták, hogy már nem abban az évtizedben élünk, amikor az anyukának évekig otthon kéne ülnie, és én csak “meresztem a seggemet otthon” (elnézést kérek, de szó szerint idézem, azon oknál fogva, hogy érzékeltessem kicsit a hangulatot), és azt várom, hogy a férjem haza talicskázza a pénzt.

Igaz, hogy egy nagyon felgyorsult világban élünk, de a kisbabákkal töltött idő, a lelki, érzelmi, mentális fejlődésükhöz szükséges szülői jelenlét nem évül el! Attól, hogy ez most szemmel láthatólag nem érték tömegek szemében, attól még ne gondolja azt bárki is, hogy értelmetlen, haszontalan dolog. Nem véletlenül tartották a szakértők korábban is fontosnak, hogy együtt töltse szülő és gyermek az első 3 évet.
Másfelől akinek pici gyerekei vannak, annak nincs ideje sokat üldögélni a popóján. És aki normális ember, szerető feleség az nem azt várja, hogy a férje haza talicskázza a pénzt. Amellett, hogy kommentemben elmítettem is, hogy van munkám a gyerekek mellett!
Nyilvánvalóan, hogyha anyagi nehézséget jelentene az én keresetem kiesése akkor visszamennék dolgozni – csak, hogy tisztázzuk. És az is szintén nyilvánvaló, hogy nem azért vagyok itthon, mert kierőszakoltam, hanem azért mert közösen így látjuk jónak.
photo-1529613184184-0c8f4bd63b94.jpg                                                                 
Ezek alapján úgy látom, nem számít az sem, hogy milyen boldog egy család. Nem, nem az hogy a képeken milyen jól néznek ki, milyen szépem mosolyognak, hanem hogy valójában milyen boldogok. Hogy mondjuk a feleség milyen lelki, emberi támaszt nyújt a férjnek a munkájában, nehézségekben. Vagy hogy hogyan ötletelnek közösen, kreatívan a jövőjükről, vállalkozásukról. Hogy valójában ők legjobb barátok, és az otthonuk egy szuper hely, ahol felüdülnek.

Egy háztartasbeli anyuka ugye nem csinál semmit. Ha nincsen egy ezrek által követett oldala / vállalkozása, cukrászdája, márkája stb akkor semmije.
Teljesen mindegy, hogy milyen munkát fektet bele a családjába, vagy esetleg hogyan képezi magát, milyen online munkát vagy karitatív tevékenységet végez. Amit nem látunk, az nincsen – ugye így működik a mai világ. Ami nincs kint az instán, facebookon az nem is létezik. Mert ő ugye, csak otthon van.

Ezeket a hozzászólásokat, ítéleteket kapja egy anyuka, aki a gyerekeivel van otthon, és élvezi! Így fogadja őket a “saját faja”, az anya-közösség, így felmerülhet a kérdés, hogy a társadalom szemében, vajon mennyire van becsülete egy háztartásbeli édesanyának.
(Mellesleg nagyon nem szeretem ezt a szót, olyan mintha valami tanyán tartott csirkéről beszélnénk… Never mind.)

Nagyra értékeljük az ügyes takarítónőket, a jó szakácsokat, a kiváló óvodapedagógusokat, és a csupaszív bébiszittereket. Viszont az otthon levő anyukákat, akik a fentebb említett feladatokat 0-24-ben csinálják, őket semmi becsület nem illeti. Nem számít sem a kiegyensúlyozott gyerek, jó házasság, biztos alapokon álló család kifejezése sem.

Mielőtt valamelyikőtök lenézi a háztartásbeli szülőket, gondoljatok csak picit arra, hogy fogalmatok nincsen hány diplomájuk, mekkora idegennyelv ismeretük van, milyen kaliberű emberek, akik szabad akartukból döntöttek úgy, hogy pár évig otthon maradnak, és képességeiket a számukra legfontosabb emberek számára kamatoztatják. Nem tudjátok mekkora odaszánással, milyen kreativitással művelik ezt. És azt sem, hogy mindezekben úgy hatékonyak, hogy közben ők is jól érzik magukat, és szívesen emlékeznek vissza erre a fontos időszakra.
Szuper saját magamba, karrierembe időt, energiát belefektetni, de sokkal menőbb ugyanilyen lendülettel másokba is belefektetni.

“Ha pedig jól működik a család – akárcsak a házasság –, akkor a világ legjobb intézménye: semmivel nem pótolható érzelmi biztonságot ad tagjainak a hétköznapok viharai és tragédiái közepette.”Németh Ágnes – https://kepmas.hu/szalljatok-le-a-csaladokrol?fbclid=IwAR10cBVTfihdN8_Se9J5kvD1WDyFraoIxxPJ156TZURSHaPXBuVsrYSR9cU
photo-1523715321652-a1ed0877835a.jpg                                                                        

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.