Figyelemelterelés Mesterfokon

Szülőként rengeteg olyan plusz érzékszervünk kifejlődik, amikről nem is gondoltuk, hogy léteznek. Vegyük például azt a szuperképességet, amit leginkább egy láthatatlan szemüveghez tudnék hasonlítani, körülbelül olyan mint a scifikben.  Amikor belépek egy helységben ez a “szemüveg” aktiválódik, és néhány másodperc leforgása alatt azonnal feltérképezem, hogy mi a veszélyes: mit lehet elmozdítani, mi fog eltörni, mibe lehet belemászni, mi törékeny, mi eshet rá, hova verheti be magát, mi csípheti be az ujjacskát, eleve mit fog észrevenni (természetesen mindent!). Olyan szemmel látunk, mi anyukák, ami másnak elképzelhetetlen, és olyan gyors a reakciónk, hogy a Marvel szuperhősök sem rughatnának labdába mellettünk. (talán Tony Stark a vasember, de ő is csak azért, mert a kedvencem)

Viccet félretéve, tényleg így van, ha éjszaka nyöszörög a baba akkor azonnal meghalljuk, és mintha nem is éjszaka közepe lenne, lendületesen (néha négykézláb) bemegyünk a szobájába és a legmegnyugtatóbb módon megvígasztaljuk – ez persze az ötödik felkelésnél már megkérdőjeleződik minden szempontból.

Egyszerre vasalunk, tologatjuk lábunkkal a babakocsit, éneklünk és kavarjuk a rántást. Egyidőben szárítjuk a hajunkat és tanítjuk a gyereket fogatmosni, miközben egyensúlyozva kapaszkodik a combunkba, de ha neki végre van kedve fogatmosni, akkor nem szabad a lehetőséget elszalasztani. A pelenkázást pedig már csukott szemmel is végig csinálnánk, ha nem tekeregne a legkülönfélébb pozíciókba, vagy nem menne el közben a drága 1 évesünk. Természetesen ez sosem akadály, pelenkázunk autóban, csomagtartóban, széken, ágyban, földön, mindenen ami legalább nagyjából vízszintes. És még rengeteg olyan képességünk van / lesz, amikről köteteket lehetne írni, sztorizni.

Azonban van még egy fontos szupererőnk, ez pedig nem más, mint: az Elterelés Művészete! Ez sokszor, sokkal inkább egy hadművelethez hasonlít, mint művészethez, de sebaj, ez sosem szegi a kedvünket, nekünk anyáknak – ugyanis nincs más választásunk. Az elterelés művészetét úgy tudnám a legjobban megfogalmazni: egy olyan eszköz, amit vész esetére fejlesztettünk ki.

Akkor ha sír a baba, vagy evés helyett játszana, vagy valamit elveszünk tőle, amit szeretne, és épphogy iszonyú küzdelmek árán megszerezte. Amikor álmos, de nem kéne még elaludnia, amikor jön a foga és nyűgös, amikor kivesszük a hintából, pedig még maradna, vagy amikor sorban állunk, és elege van.

Ez a vésztartalék, ami az anya kreativitásán múlik, és sokszor csak egy próbálkozásra kapunk lehetőséget, mielőtt végleg kiborul a bili.

Leírom, hogy mi az, ami az elmúlt egy évben bevált nálunk, hátha valakinek segítség lesz. Ha nem, akkor remélem, hogy egyszerűen csak egy jót mosolyogtok rajta.

A hasfájós időszakban (az első 3 hónap) a zene, illetve Lara apukájának a csörgőzése volt a legmegnyugtatóbb. Ha már lekonyult a szája, akkor elő kellett kapni a Meinl shakeket – van ízlése a gyereknek -, és azt rázni, mellette pedig dúdolni valmelyik hires rajzfilm zenéjét. Ezzel egy időre ki lehetett tolni a sírást. Ezután a korszak után jött a gumipingvin, amit ha nyomkodtunk, akkor levegőt fújt az arcára. Ez annyira meglepte, hogy pár hónapig biztosítékot nyújtott vész esetére. Ezzel egy időben persze volt néhány játék is, amivel egy kis ideig el lehetett terelni a figyelmet.

Viszont ahogyan nőtt, és nő, egyre nehezebb a figyelemelterelés, hiszen egyre jobban elmékszik, hogy mit is akart csinálni, mi is zavarja. Szóval innentől kezdődött az igazi kihívás. Mivel nagyon sokat beszélek Larához, ezért rengeteg szót ismer, így nagyon sok kérdést fel tudok tenni neki. Amire vagy ő válaszol, úgy, hogy megmutatja, vagy én válaszolok a saját kérdésemre.

Egy nagybevásárlás közben elég jól jön az ilyen kérdéssor. Miközben a felvágottakat, vagy a tisztítószereket, vagy a gyerekholmikat válogatom – ez utóbbi a legjobb része az egész bevásárlásnak, úgyhogy itt nem mindig beszélek – egy csomó dolgot kérdezek, amikor elkezd nyűglödni. Hol a lámpa? Hol a banán, az alma? A néni? Miért van a nénin szemüveg? Mit fogunk főzni délután? Mit csinál a halacska? Apropó halacska, ahol van élőponty (pl Tesco), ott mindenképpen meg kell állni nézni a halakat. Ezalatt az időszak alatt felfrissülhetünk (vagy a halszagtól rosszul leszünk), és kitalálhatunk még egy rakat kérdést.

Mikor a végén járunk a nagyjából két órás vásárlásnak, addigra annyira embertelenül sok kérdést feltettünk már, mint ami a Legyen Ön is Milliomos körülbelül 11 éves időszakában elhangzott.

Ekkorra teljesen elfáradtam már, és egy kérdés sem jut eszembe, ekkor bedobom a jolly jokert: Hol van a hol van? Ez az esetek 99%-ban annyira elgondolkoztatja Larát, hogy van öt percem még a kasszához érek, gyorsan fizetek és robogunk a kocsihoz.

A kérdések mellett nagyon szereti a könyveket is, és ha éppen nincsen nálunk egy sem, vagy nem tudok olvasni, akkor mesét mondok neki. Néhány rövid könyvet már megtanultam, a sokszori olvasás után, úgyhogy ez szintén jól beválik.

Az egyik legnehezebb dolog valamit lerakni, ami nagyon érdekli, vagy a séta közben összegyűjtött köveket kint hagyni, vagy a hintából kiszállni, és hazamenni. Erre az elköszönést, integetést találtam ki, ami annyira bejött neki, hogy így nem is sír. Vagy ha elkezdi és szólok neki, hogy köszönjön el a hintától, akkor az integetés közben már meg is nyugszik. Remélem ez a jövőben is bevethető eszköz lesz, mert egyre több mindent elér, így egyre több mindent ki kell vennem a kezéből.

A negyedik dolog az apró részletek vizsgálata. Ezt általában akkor alkalmazom, mikor gyalog megyünk viszonylag messzire, és hirtelen unalmas lesz az út. Ekkor megállunk, és szemügyre veszünk egy levelet, ágat, bogarat, cicát. Ezt amúgy kifejezetten szeretem a gyerekekben, hogy nagyon sok apróságot észrevesznek. Én már nem biztos, hogy megállok egy rügyező fa mellett, míg egy babával újra felfedezünk minden apróságot, amit már régen elfelejtettünk. Újra értékeljük a legapróbb dolgokat is.

Evés közben, ha nagyon menne játszani, akkor vagy adok neki egy szigorúan lemosható játékot (mondjuk egy legó figurát), vagy pedig megdícsérem, hogy mennyire ügyesen eszik. Ez annyira jól esik neki, hogy visszatereli a figyelmét az evésre.

Itt engedjetek meg egy rövid kitérőt: ne legyen szőnyeg az etetőszék alatt! Nálunk egyben van az étkező a nappalival, így a szőnyegnek egyrésze a szék alatt van. Érdekes módon mindig akkor kell integetni, amikor kanál van a kezében, az pedig étellel van megpakolva. Remélem a főbérlő nem olvassa ezt.
Imre bácsi, minden rendben van, a szőnyeg szebb mint újkorában!

Végül pedig a lefekvés előtti nyűgösség kijátszására általában bevetem a “csiki-kommandót” , de pár napja ő hívta fel a figyelmemet egy nagyon izgalmas játékra! Ha felfelé állítjuk a lámpa fejét, nagyon jól el lehet játszani a plafonra vetített árnyékokkal, addig még pelenkázom, meg felöltöztetem. Ez általában nagyon nagy kacagásba fullad, így ezután még édesebb az álom.

Hála Istennek Lara nagyon jó kedvű baba, egyáltalán nem hisztis, és nem sírós, de azért mégis voltak napok amikor szükséges volt kidolgozni, és szinte mesterivé fejleszteni a terelést. Remélem adtam néhány jó ötletet, ami segít, hogy ti is kifejlesszétek a számotokra legjobb praktikát.

Vigyázat, humor nélkül nem megy!