Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

Kistesó érkezett!

A kistesó érkezésénél fontos figyelembe venni … Az ideális korkülönbség …  ááá
Ez nem ilyen egyszerű, hiszen minden család egyedi. Bármennyi könyvet is olvas az ember, bármennyire is igyekszik megfigyelni a barátai gyerekeit, nevelési szokásait egyszerűen nem lehet elképzelni, hogy milyen is szülőnek lenni valójában. Egészen addig, még meg nem történik az emberrel.
Míg meg nem történik a csoda. Nálunk immáron másodszorra.
Az öröm, és a félelem talán egyformán kavarog az emberben – habár ezeknek egy részében a terhességi hormonoknak is nagy szerepe van. J
Mikor az első gyermek érkezik, egyszerűen nem tudjuk elképzelni milyen anyák, apák leszünk. De abban biztosak vagyunk, hogy bele akarunk adni apait-anyait!
Egy kistesó érkezése gyakorlatilag ugyanígy – az öröm mellett – izgalmakkal, és aggodalmakkal is jár. Mostmár nem attól izgul az emberlánya, hogy hogyan kell szoptatni, tisztába tenni, fürdetni… Észreveszem-e, hogy lázas, fáj valamije, amikor még nem tud beszélni…
Számomra mostmár sokkal izgalmasabb kérdés volt, hogy hogyan fogom tudni a hétköznapokat menedzselni két gyerek mellett. Vajon bírni fogom-e: nem felejtem-e el, ki mikor kapott (vagy éppen nem kapott) enni? Hogyan fogok egyedül sétálni menni egy egyfolytában szaladgáló másfél-két évessel, és egy mózeskosárban alvó újszülöttel? A gyakorlati kérdések mellett – vagy inkább helyett – még inkább foglalkoztattak az “érzelmi” kérdések. Vajon nem hanyagolom el Larát? Nem lesz féltékeny a kis jövevényre? Hogy lehet két embert ugyanannyira szeretni, ha már az egyiket ismerem, és kimondhatatlanul szeretem?!
A tesó-kérdés nálunk igazából sohasem volt kérdés. Habár mindketten egyedüli gyerekként nőttünk fel, nekünk alapvető volt, hogy nem marad testvér(ek) nélkül az elsőszülöttünk. De belevágni a fentebbi kérdések miatt annál izglamasabb volt. Szerencsére azok az anyukák, akiknek ezeket a “gyalázatos” kérdéseket fel mertem tenni megnyugtattak, hogy a kistestvér érkezése előtt, őket is foglalkoztatták ezek a kérdések, úgyhogy nem én vagyok az egyetlen elvetemült, akiben megfogalmazódtak mindezek.
Nem is igazán magamat féltettem, – habár sejtettem, hogy nem sokat fogom lógatni a lábamat – sokkal inkább Larát. Tudtuk, hogy nagyon jó lesz, ha korban egymáshoz közel nőnek majd fel, és mindig ott lesznek a másik számára. Kezdetben játszópajtásként, később barátként is. Azt is tudom, hogy elkerülhetetlen a testvér-párharc az évek során, ez mégsem bizonytalanított el minket.
Hála Istennek, azt mondhatom, hogy jó hatással volt / van Larára a kistestvér érkezése. Nem féltékeny, és már nagyon szeretne játszani vele. Sokkal önállóbb lett (egyik este még a kishugit altattam, egyedül megvacsározott J ), és sokkal inkább eljátszik egyedül, amikor látja, hogy anya tényleg el van foglalva. Félti, ha orvoshoz viszem, és sajnálja, ha fáj a pocakja. Próbálja vígasztalni minden körülmények között. Amikor a játszótéren valaki közelít a babakocsi felé, ő is elindul, és szigorú tekintettel megjegyzi, hogy: “baba”. Még senkit nem láttam ennél határozottabban, ezt a szót kimondani. Szereti megölelgetni (jó erősen), és megosztja vele a játékait is. Na, és akkor itt álljuk meg egy szóra! Azért senki előtt ne egy idilli kép jelenjen meg, lágy, halk zenével. Ezt a lágy zenét néha megszakítja a hiszti, a fáradtság, és egy egy jól irányzott duzzogás. Hiszen ne felejtsük el, hogy egy hamarosan kétéves, eleven kislányról beszélünk, aki egyedüli szemefénye volt apánka, és anyának.
Szóval vannak fárasztó, húzós napok (például, amikor a picinek fáj a hasa, Lara megfáradt és türelmetlen, vagy éppen kifejezi, hogy neki is van akarata), és vannak hihetetlenül jó napok! Szerencsére, ez utóbbi van túlsúlyban.
Biztos vagyok benne, hogy annak, hogy viszonylag gyorsan, és jól összeszoktak a leginkább az az oka, hogy Ő is Isten ajándéka az életünkben, ugyanúgy, mint Lara. Mégis mi is igyekeztünk mindent megtenni, hogy minél gördülékenyebben menjen a fogadtatás, összeszokás a lányok között.
A nagytesóknak idő kell mire hozzászoknak, hogy más is van, nem csak ők. Illetve, hogy ez a valaki egy jó 20 évig biztosan nem megy el. A következőkben szeretnék megosztani néhány olyan “tippet”, amelyek segítségül lehetnek ebben a folyamatban azoknak, akik kistestvéren gondolkoznak, és akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak. Ezeket az ötleteket alapvetően olyan többgyermekes édesanyáktól kaptuk, akikben maximálisan megbíztunk, és látszik, hogy jól működött náluk is. Fontos, hogy nem egy az egyben vettük át ötleteiket, hanem a saját hétköznapjainkba ültettük be őket. Tehát, ahogyan az első mondatokkal is próbáltam érzékeltetni: “minden család egyedi”, ezért azokat az ötleteket, amelyek esetleg tetszenek, a “saját nyelvetekre” érdemes lefordítani, és úgy kipróbálni beválik-e.
Tesó-szelídítés lépései
  1.  Már a terhesség alatt érdemes hozzászoktatni a gondolathoz a “nagytesót”, hogy érkezik egy pici baba, még akkor is, ha úgy tűnik nem ért belőle még semmit sem. Ezt mi úgy csináltuk, hogy vettünk egy könyvet (Tesó lettem! – erről még írok majd egy későbbi bejegyzésben), és meséltünk belőle neki. Illetve, ha találkoztunk kisbabás ismerőssel, akkor mindig elmondtam, hogy anya hasában is egy ilyen pici baba van. Természetesen ez felfoghatatlan egy ilyen kislány számára, mint amekkora Lara. Úgyhogy minden alkalommal nyugtázta, hogyha anya pocakjában is ilyen pici baba van, akkor az övében is – mutatott a saját hasára. Egyszer volt meglepetés neki, amikor a hasamra hajtotta a fejét, és “valaki” jól fejberúgta bentről.
  2. Ezek mellett kapott játékbabákat ajándékba, és természetesen ott is volt két kislány, akikről mondtuk, hogy testvérek. Ennél többet, azt hiszem nem tudunk tenni, még az újonc a pocakban lapul.
  3. Amikor hazahoztuk Pankát a kórházból, akkor ő hozott egy kis ajándékot Larának, aminek ő nagyon örült! Azóta az az egyik kedvenc játéka, és mindig elmondja, hogy a babától kapta.
  4. Igyekeztünk, és igyekszünk mindenbe bevonni Larát is, úgy, hogy közben semmit nem erőltetünk. Ha van kedve segíthet fürdetni, nézheti a pelenkázást, és foghatja közben a krémet. Tologathatja a babakocsit, vagy itathatja cumisüvegből a babát… Ha ezekhez nincsen kedve, akkor nem erőltetjük. Lényegesnek azt tartottuk, hogy éreztessük, az ő szerepe elhanyagolhatatlan. Minden segítségnyújtásnál, kedvességnél nagyon meg van dícsérve.
  5. Az egyik tanácsnak azt kaptuk, hogy ne éreztessük Larával, hogy bármi is változott a kistesó érkezésével. Na, ez maga a lehetetlenség!!! Aztán lefordítottam a mi nyelvünkre: “Ne érezze, hogy változott, a Hozzá-való viszonyulásunk!”
Ezt tartom a legfontosabbnak a tesó-szelídítés lépései közül! Ugyanolyan érdeklődéssel nézem azt, amit mutat, még hogyha majdnem elalszom közben. Igyekszem ugyanolyan élvezettel mesélek neki, miközben etetem a kisbabát, és ugyanolyan izgalommal építjük fel ezredszerre a lego piacot, vagy a kis tanyát, miközben nem aludtam csak mondjuk 2-3 órát az éjszaka. Akkor is mellette ülök a szőnyegen, amikor a kistesó éppen egy hordozókendőben csüng rajtam. Ugyanolyan izgalommal veszünk részt minden játékban, éppen úgy, mint korábban. Ez néha borzasztóan nehéz, amikor egy húzósabb napon, vagy estén vagyunk túl. Viszont az igyekezetet, és az őszinte szeretetet ő is látja. Így érzi, hogy továbbra is éppúgy érdekel minket mindaz, ami őt izgalomba hozza.
+ És végül, de nem utólsó sorban: nekem hihetetlenül jól esik más, többgyermekes anyukával beszélgetni. Hamar rá lehet jönni, hogy másokat is foglalkoztatnak hasonló – vagy éppen ugyanazok – a kérdések. Nekem nagy segítség, hogy van néhány olyan anyuka barátnőm, akikkel megoszthatom őszintén, mi az ami örömmel tölt el, vagy ami éppen bánt.
A nagy kérdés, miszerint lehet-e ugyanúgy szeretni a gyerekeinket?! (ez engem is nagyon foglalkoztatott!!!) IGEN! Hiszen mindketten a szerelmünk gyümölcsei, mindketten jutalmak. Mindkettőjükre ugyanúgy vártunk, ugyanolyan fontosak. Ráadásul, amikor Panka megérkezett, még inkább teljesebbnek éreztük és érezzük a családunkat! Azt, hogy van ilyen érzés, nem is sejtettem Ő előtte.
Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.