Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

A mi kis hercegeink

Olvastátok már Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvét? Én többször is olvastam, és nagyon szeretem. Van benne valami elbűvölő, valami megfoghatatlan érzés. Talán abból fakad, hogy elsősorban nem az agyunkat ragadja meg, nem a racionlitás áll a fókuszában, hanem inkább benyomást kelt, a szívünket célozza meg. Ha nem is a szívüket, akkor legalábbis a bennünk lévő gyermeket mindenképp… Főként inkább azon olvasók számára, akik még valamennyire emlékeznek, hogy milyen is volt gyereknek lenni.
Évekkel ezelőtt olvastam ezt a könyvet, de mivel szeretem, ezért kíváncsi voltam a 2015-ben megjelent mesére is, amelyet a könyv alapján írtak meg. Néhány nappal ezelőtt megnéztem, és nagyon tetszett! Valószínűleg eléggé szentimentális hangulatomban voltam, úgyhogy az is közrejátszhatott, de kifejezetten elérzékenyültem a film több pontján is.
Alapvetően már az szemnyitogató, ahogyan a mese elkezdődik: egy teljesen szürke, szabályos világba csöppenünk, aminek kockaságát a tökéletességre, és rendre való törekvése adja. Egy felvételi folyamatába kapcsolódhatunk be, ahol kisiskolások, gyomorideggel várakoznak a folyosón, hogy a bizottság elé álljanak, a lehető leginkább lehengerlő oldalukat nyújtva. A kezdő szituációt fokozza, hogy a gyerekeket nem a nevükön, hanem sorszámjaik alapján szólítjá, illetve az sem mellékes, hogy akiknek nem sikerült a felvételiük, azoknak a szülei teljesen kiborulnak… A főszereplő kislány szintén így jár, így édesanyja más megoldást dolgoz ki, hogy mindenképpen felvegyék gyermekét az ő vágyai alapján kiválasztott iskolába. A nyári szünet első napján, össze is állított egy élettervet (!), aminek a következő volt a lényege: “Életterv: nem bízunk semmit a véletlenre. Beosztottam a perceidet, a napjaidat, a heteidet, a hónapjaidat, az éveidet, az egész életedet!” Az anyuka egy hasznos, sikeres felnőttet szeretett volna “létrehozni”.
Azonban  a kislánynak az volt a szerencséje, hogy a szomszédban egy bohókás, élettel, és az élet szeretetével teli öreg pilóta lakik, aki végül keresztülhúzza az édesanya nyári programbeosztását, és sokkal szélesebb távlatokat nyit meg a kislány, és végül az édesanya számára is.Erről az egészről pedig eszembe jutottak Vekerdy Tamás szavai:

“Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit.”
Tényleg igaz az, hogy a világ túlságosan felnőtt. Ezt a világot, a fölnőtteket eredmények, számok érdeklik, és nem a személyek. Rendben, legyen így, ezzel úgysem tudunk sokat tenni. Azonban azzal, hogy mi van otthon, annál is inkább! Az, hogy a gyermekem, milyen környezetben nő fel, hogyan alapozom meg az életét, ezért csak mi, szülők tehetünk!
A gyerek nem tökéletlen felnőtt, hanem tökéletes gyerek (és itt nyilvánvalóan nem a hibátlanságra gondolok! Mert attól jó messze vannak! De ki nincs?…)!

“Minden szeretetben ez az alapkérdés: őt szereted-e vagy magadat, a vágyaidat benne? (…) a rokonszenv, az érzelmi elfogadás, a tárgyhoz pontosan nem kötött pozitív várakozás serkenti a fejlődést, életet lehet a szunnyadó képességekbe (…)” (Vekerdy, Jól szeretni)

Az, ahogyan a gyermekeinkere nézünk, amilyennek látjuk őket, előre lendítjük, vagy éppen leblokkoljuk a bennük lévő képességeket. Olyannak kell látnunk, amilyen lesz, és ez néha nagyon – nagyon nehéz (főleg amikor éppen rám kiabál, hogy keressem meg a hajgumiját).

Nyilvánvalóan nem a felnőtté válással van a gond, hiszen az infantilis felnőtteknél kevés kiábrándítóbb dolog van. Ráadásul azt gondolom, hogy a gyerekek érzik belül, amikor egy felnőtt eljátsza, hogy mennyire ‘hasonló’ hozzájuk. Antoine de Saint-Exupéry szerint, inkább a felejtéssel van a gond. Annyira belemerül mindenki a saját világába (király, hiú, az üzletember, a geográfus …), hogy minden más értéktelenné, haszontalanná válik a szemében, így maga a gyermeki lét is.

Nem engedjük teljesértékű gyerekként élni, mert úgy gondoljuk nincs rá ideje. Azt hisszük akkor lesz sikeres, ha jó iskolába jár, ha jól vizsgázik, ha jó egyetemre veszik fel, mert csak akkor lesz jó munkája, és akkor lesz sikeres élete. Ezzel teljesen determinálva őket. Ezzel nem is lenne nagy baj – hiszen mindenki a legjobbat akarja a gyerekének! -, hogyha nem veszne el a személy közben. Nemcsak a személy, hanem maga a gyermekkor gyönyörűsége sem!

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.