Keresés...
FEL
GONDOLATAIM KREATÍV

Szívvel – lélekkel készült gyerek birodalmunk

Az elmúlt időszakban ritkábban tudtam bejegyzéseket írni a blogomra. Ennek több oka is van, egy elég kemény 1,5 éven vagyunk túl (még nem teljesen, de a nehezén remélhetőleg igen 🙂 ). Szeretnék majd erről is írni egy bejegyzést, még érik bennem mit, hogyan szedjek össze Nektek. Remélem hamarosan összeáll egy cikké, és megoszthatom Veletek.

A mostani bejegyzés a kislányok új kis birodalmáról szól, amit legalább egy éve tervezgettem és mindannyian nagyon-nagyon szeretjük.
Nagyon szeretem a lakberendezést, így igazából mindig nézegetem az ezzel kapcsolatos dolgokat, trendeket, ötleteket. Igazából sokféle stílus tetszik, éppen ezért az egyik legnagyobb ötletelést az jelentette, hogy a sokféle szép gyerekszoba stílus és szín közül kigondoljam mi az, ami számunkra a legszebb. Mi az ami abszolút mi vagyunk, és nem valaminek a leutánzása.

Mivel 3 lányunk van, ezért legelőször egy pasztell rózsaszín, virágos romantikus stílusra gondoltam. Ezt tervezgetve sosem éreztem magunkhoz teljesen közel, egyik alkalommal amikor a legnagyobb lányunknak megmutattam, ő csak annyit mondott: „hát…szép.”
Na ebből mindent leszűrtem. De legalább megerősített benne, hogy tényleg más irányzat áll közel hozzánk.

A nehézkes időszakban mindig felüdülés volt a gyerekeinkkel lenni. Ki tudtam kapcsolni, és különválasztani a megoldandó gondokat, tőlük. Így egyre jobban és jobban egymásra hangolódtunk. Nagyon jól ismerem őket, de még jobban sikerült közel kerülnöm hozzájuk. Rájöttem, hogy annyira dinamikusak, kreatívak, de mégis összeszedettek, hogy a szobájuknak is ezt a hangulatot kell sugároznia. Ezért eldöntöttem, hogy nagyon színes szobájuk lesz. Pont úgy, mint amilyenek ők maguk. A nagyobb bútorok, mint az ágyak, szekrények, játéktárolók fehér színűek többségében, illetve kisebb részben natúr színűek. Minden más színes lett.

Nem szerettünk volna nekik több, kis szobát, hanem napfényes, tágas terekben gondolkoztunk. Ők sem szerettek volna külön lenni, így teljes egyetértésben voltunk ezt illetően. Ezért azt találtam ki, mi lenne ha lenne két nagy szoba egymás mellet, amely egy tolóajtóval még nagyobb közös térré nyitható, de ezzel együtt külön is választható. Így lett egy nagy „nyugi szoba” és egy nagy játszószoba is. Mivel nagy terekről van szó, benne van az az opció, hogy később kis szobákká alakítsuk őket – de ebben egyenlőre egyáltalán nem gondolkodunk.

A „nyugi szobában” vannak az ágyak, a szekrények, egy sátor és az egyensúly hinta. Itt lesz majd a suli kezdéskor a tanulósarok is.
A szoba abszolút ékessége Szalay Benjámin által készített falfestés, amit tökéletesen az elképzelésem alapján készített el. Gyönyörű munkája könnyed, barátságos és különleges légkört teremt a szobában. Gyakorlatilag bármit el tud készíteni, tehetséges művész, aki karikatúrákban is otthon van. (Itt meg tudjátok nézni: http://webesed.hu) Jó szívvel tudom ajánlani Őt!

Következő kedvencem a HomeSurf egyensúly deszka, ami egy magyar vállalkozás ’gyermeke’. Sokáig szemeztem vele, mert nem tudtam mennyire sokat használnák a gyerekeink. Hát csak dicsérni tudom! Tényleg sokat használják, és olyan sokoldalúan, amire nem is számítottam. Olvasgatnak benne, hintáznak rajta, mindenféle mozgásformát kipróbálnak segítségével. Aztán egyszercsak átcsap valami teljesen másba – erőd, hegy, autópálya, barlang a bajba jutott állatok menedéke. Tudtátok, hogy mindenféle egyensúlyozással járó mozgásforma fejlesztően hat az izmokra és az agyra is?!
Mi rozsda narancs filccel kértük, nagyon szépen illik a szoba hangulatához, megvédi a laminált parkettát és teljesen hangtalanná teszi a játékot.
Nagyon kedves, precíz, gyors, ahogyan a vásárlókkal, érdeklődőkkel kommunikálnak és abszolút elérhető áron adják a HomeSurf egyensúly hintáikat.
Itt találjátok: https://www.facebook.com/HomeSurf-egyensúlyhinta-116135259821941/?ref=br_rs


A harmadik kedvencem a férjem által készített sátor, ahová be lehet kuckózni a gyerekekkel.  A legkisebb lányunk szereti bevinni a babáit, és az állatait is.
A játszószobában lehet kézműveskedni, ott van az összes játék és egy olvasósarok is. Ennek a szobának dinamikus hangulatát a Mamilla bababoltban vásárolt falmatrica pöttyök adják, és a sok színes kiegészítő.
A falmatricákat úgy terveztem el, mintha potyognának lefelé. Kis boldogság pöttyök.

A játéktárolás fontos szempontja számomra mindig is az, hogy ne lehessen látni a nagyrészét 😀 Így sokkal rendezettebbnek tűnik a szoba, nincsenek porfogók és a gyerekek számára is könnyen megtalálhatóak a játékok.
Csoportosítva raktam őket a különböző dobozokba, tárolókba, amiket nekik is megmutattam. Reggel innen lehet könnyen kivenni, amit keresnek és este ugyanoda kell visszarakni őket. Könnyen megjegyezhető így nekik, és a rendrakás is sokkal könnyebb.

Az ikeás kiskonyhájukat elkezdtem feltuningolni. Itt kétféle stílus keveredik – szemből a rosegold és a fehér színek dominálnak, hogyha megfordítjuk akkor egy színes Supermarketté alakul. A kiskonyha felett, Hímzek neked Erika által készített szupercuki nyuszi hímzés dekorálja a falat, még egyedibbé téve ezt a kis sarkot.

Az olvasósarok régi álmom volt könyvmoly gyerekeim számára. Minden estét mese olvasással zárunk, és napközben is sokszor nézegetnek egyedül könyveket. Puha kis sarok, ahol összebújhatunk, fejünk felett a kedvenc könyveinkkel.

Olyan kis birodalom lett mindkét helység, ahová mi felnőttek is szívesen megyünk be – sőt nagy kedvencünk! És a gyerekek is nagyon élvezik, szeretik. Örülök, hogy sikerült teljesen egyedivé tennünk, és annak is, hogy a különlegességek benne a magyar emberek keze munkáit dicsérik.
Bízom benne, hogy sikerül megtöltenünk szeretettel és nevetéssel :)!

Bolvária blog

«

»

1 COMMENT

  • Névtelen

    Nagyon klassz, gratulálok a megvalósításhoz! Szuper!?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük