Itt, a koszos pelushalmazok, és a féligmegrágott kiflivégek között (te jó ég, most mit hihet az olvasó, hogyan élünk?!) jól esne a dícséret, de általában senki nem látja, hogy mennyi munkánk is van egy nap. Egy gyerek nevelése hosszútávú befektetés. A munkánk dícséretének szele, legkorábban ovi ideje alatt símogathat meg minket – vagy éppen csaphat jól arcul (bár higyjétek el, nem ez utóbbira készülök). Talán sokkal inkább, 15-20 év távlatából látszik, hogy munkánk milyen gyümölcsöt villantott.
Nem célom ledegradálni, és összehasonlítgatni az ‘anyaság munkáját’, de azt gondolom, mégis más az, aki 0-24-es anyaként van a gyereke mellett, és az aki pusztán az önmegvalósítás hiánya, és az unalom stabil jelenléte miatt hagyja ott gyermekét, és megy vissza dolgozni. Persze, itt most lehet kötekedni, hogy 4-5 órát kibír a gyerek az anyja nélkül… Én azért elég ritkának tartom az olyan munkahelyeket, ahol az anyuka mondhatja meg, hogy egy héten hányszor, és mennyit megy be. A rugalmas munkamorál mögé van elrejtve valójában a “rabszolgaság”, hiszen, ha nem akarsz túlórázni, vagy hétvégézni, akkor már rugalmatlan vagy, és őskövület.
Rengeteg szakember mondja, hogy az első három év a legmeghatározóbb, a gyermek életében – minden területen, minden szinten. Én is beszélgettem jó néhány óvodapedagóssal, akik mind egymástól függetlenül, mégis egybehangzóan azt mondták, hogy nem igaz, hogy a gyermeknek szüksége van az óvoda, bölcsöde nyújtotta társaságra, új arcokra. Nem igaz, hogy unalmas nekik otthon, a szüleikkel lenni. Egy gyermek, körülbelül 4-5 éves körában kezd el úgy játszani a többiekkel, hogy valóban velük játszik, nem pedig csupán mellettük. Egy pedagógus nem tudja (hiszen nem képes rá), ugyanazt a szeretetet, figyelmet, melegséget megadni, amire az első 3 évben a gyermekünk vágyik.
A bölcsödét, óvodát eröltető szemlélet, inkább a mostani felpörgött, megfelelési kényszertől űzött világunk eredménye. “Te otthon vagy? Unalmas vagy!” “Te jó pozícióban, sok pénzért dolgozol? Menő vagy!” Semmi több, mint más (sokszor idegen) emberek véleménye. És itt most újra és újra hangsúlyozom, hogy nem arról van szó, akinek vissza KELL mennie dolgozni!!!
Mivel szeretek tevékenykedni, ezért a gyerekek dolgai mellett (erre is hamarosan kitérek) saját lehetőségeket is elkezdtem keresni. Ilyen volt a blog is, ami alapvetően nem jelent bevételi forrást, viszont sok más lehetőséget nyitott meg. És emellett még más, és más ötletelés, kreatív projektek része lehettem, és remélhetőleg lehetek még a jövőben is.
A hasonló aktívabb, alkotásvágytól nem nyugvó, de mégis otthon lévő anyukákat buzdítok, hogy ha van kedvük, akkor fogjanak bele valamibe. Több olyan márka, és vállalkozás született olyan, HOME office-os anyukáktól, mint mi. És, ha nem is ilyen jellegű dologhoz van kedvetek, akkor annyi minden másban jók vagyunk – a mackónadrág, és az összegubancolódott hajon túl. Csomó mindent tehetünk az otthonunk szépítgetéséért, a saját intellektuális fejlődésünkért. Csináljunk olyat, amitől még teljesebbnek érezhetjük magunkat, úgy, hogy közben nem hagyjuk magunkra gyerekeinket.
A Home Office-nak talán az az egy hátrány, hogy ritkán kell emiatt kimozdulnunk, ergo hol marad a csodás sminkünk? A divatos outfitünk? A csilivili lokniaink? Bevallom őszintén ezt itthon én sem annyira erőltetem. De nőként hiányzik néha. Hogyis ne hiányozna?! Itt kanyarodnék rá a következő témára: Mozduljunk ki!
Amikor fentebb említettem a “gyerekek dolgait”, és az ebbeni aktivitást, akkor pontosan erre gondoltam! Borzasztóan meguntam a nyáron az összes környékbeli játszóteret. Úgyhogy minimum tavaszig látni sem akarom egyiket sem, ami a szomszédságunkban van. Ha nektek is rémálmaitok vannak a játszoterektől, akkor egyfelől kereshetünk teljesen más játszótereket, vagy menjünk el olyan helyekre, amiket kifejezettem mi élvezünk. És itt most nem egy VIP mozira, vagy egy szimfónikus koncertre gondolok – nem értem miért pont ez a kettő jutott eszembe.
Hozzászólás