Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

Home office

Sosem győztem hangsúlyozni, hogy milyen fontosnak tartom, hogy ha lehet, akkor az első három évet töltsük együtt a kisbabánkkal. Nyilvánvalóan itt nem arról van szó, amikor az édesanyának muszáj visszamennie dolgozni, a megélhetés miatt. Inkább arra gondolok, amikor az édesanyák a gyerek megszületése után pár hónappal rájönnek, hogy ez mégsem az “igazi”.
Fárasztó, monoton, és nem tudnak úgy kiteljesedni, ahogyan ők azt megszokták a munka világában. Hiszen, egy munkahelyen sokszor rövid időn belül, vagy akár naponta, hetente megkapjuk a visszacsatolást, hogy milyen jól is végezzük a munkánkat. A kedves vállveregetés mellett, pedig jönnek a túlórapénzek, prémiumok, előléptetések.
Nem lehet, azt a szülői hozzáállást azonosítani a fentebb említettel, aki könnyek között, a megélhetésért megy vissza dolgozni, sem azokkal, akik odaadnak az életükből éveket a gyerekeiknek azért, mert tudják, hogy most otthon van rájuk a legnagyobb szükség. Rájuk, és nem a bébiszitterekre, pótmamákra.

Itt, a koszos pelushalmazok, és a féligmegrágott kiflivégek között (te jó ég, most mit hihet az olvasó, hogyan élünk?!) jól esne a dícséret, de általában senki nem látja, hogy mennyi munkánk is van egy nap. Egy gyerek nevelése hosszútávú befektetés. A munkánk dícséretének szele, legkorábban ovi ideje alatt símogathat meg minket – vagy éppen csaphat jól arcul (bár higyjétek el, nem ez utóbbira készülök). Talán sokkal inkább, 15-20 év távlatából látszik, hogy munkánk milyen gyümölcsöt villantott.

Nem célom ledegradálni, és összehasonlítgatni az ‘anyaság munkáját’, de azt gondolom, mégis más az, aki 0-24-es anyaként van a gyereke mellett, és az aki pusztán az önmegvalósítás hiánya, és az unalom stabil jelenléte miatt hagyja ott gyermekét, és megy vissza dolgozni. Persze, itt most lehet kötekedni, hogy 4-5 órát kibír a gyerek az anyja nélkül… Én azért elég ritkának tartom az olyan munkahelyeket, ahol az anyuka mondhatja meg, hogy egy héten hányszor, és mennyit megy be. A rugalmas munkamorál mögé van elrejtve valójában a “rabszolgaság”, hiszen, ha nem akarsz túlórázni, vagy hétvégézni, akkor már rugalmatlan vagy, és őskövület.

Rengeteg szakember mondja, hogy az első három év a legmeghatározóbb, a gyermek életében – minden területen, minden szinten. Én is beszélgettem jó néhány óvodapedagóssal, akik mind egymástól függetlenül, mégis egybehangzóan azt mondták, hogy nem igaz, hogy a gyermeknek szüksége van az óvoda, bölcsöde nyújtotta társaságra, új arcokra. Nem igaz, hogy unalmas nekik otthon, a szüleikkel lenni. Egy gyermek, körülbelül 4-5 éves körában kezd el úgy játszani a többiekkel, hogy valóban velük játszik, nem pedig csupán mellettük. Egy pedagógus nem tudja (hiszen nem képes rá), ugyanazt a szeretetet, figyelmet, melegséget megadni, amire az első 3 évben a gyermekünk vágyik.

A bölcsödét, óvodát eröltető szemlélet, inkább a mostani felpörgött, megfelelési kényszertől űzött világunk eredménye. “Te otthon vagy? Unalmas vagy!” “Te jó pozícióban, sok pénzért dolgozol? Menő vagy!” Semmi több, mint más (sokszor idegen) emberek véleménye. És itt most újra és újra hangsúlyozom, hogy nem arról van szó, akinek vissza KELL mennie dolgozni!!!

Tudom, vannak még rajtam kívül, olyan elvetemült édesanyák, akik egyszerűen fontosnak tartják, sőt szeretnek otthon lenni a gyerekekkel.
Lassan, három teljes éve vagyok itthon Larával (és az egy éve megérkezett Pankával). Mindig is szerettem a mozgalmas életet, a jövés-menést, de mindezek mellett nagyon szerettem egy kényelmes fotelbe kucorogni, egy meleg gyümölcsteával, és egy klassz lakberendezési újsággal a kezemben. Amikor a televíziós munkát a gyerekszobára cseréltem, tudtam, hogy itthon van rám most szükség – és tudjátok mit? Nekem is arra van szükségem, hogy itthon legyek! Mivel aktív, társaságot szerető ember voltam mindig is, ne gondoljátok, hogy nem cikázott át a fejemben nekem is, hogy “mi hasznom itthon? A tehetségemet, miért nem fektetem be, kamatoztatom még inkább abban a szakmában, amit eddig annyira szerettem?!” Persze ezek a gondolatok rendre a hisztisebb napok, és kialvatlan éjszakák után támadtak nem is hátba, sokkal inkább mellbe. Pont a szívem közepébe. De ha jól átgondoljuk ez nem szól többről, mint: ÉN,ÉN,ÉN…Még véletlenül sincs benne Mi. Pedig már MI vagyunk.
Tudjátok, szerintem az anyaságban az is csodás, hogy 2-3 óra alatt tökéletesen lehet regenerálódni. Ha már az orrodon jön ki a füst, mert épp házisárkánnyá mutálódsz, akkor érdemes kimenni levegőzni, vagy erre a kis időre a nagyszülőket áthívni, és lelépni. Bőven elég 2-3 óra, és úgy jön haza az ember, mintha kicserélték volna. Nem az a baj, ha elfáradunk. Nem kell szégyellni, hogy fáradtak, esetleg ingerlékenyebbek vagyunk. Nincs azzal gond, hogy emberek vagyunk! Ettől nem vagyunk rosszabb anyukák. Ez csak annyit jelent, hogy mindig ott vagyunk! És ez nem jelent mást, minthogy tele vagyunk szeretettel. Azt hiszem, ugyanez a szeretet regenerál minket ilyen gyorsan. Mikor ez megtörténik, akkor végre minden onnan folytatódik, ahol eredetileg, abbamaradt. Amikor tudjuk, hogy valójában miért is vagyunk otthon. ÉRTÜK. Se több, se kevesbb miatt.

Mivel szeretek tevékenykedni, ezért a gyerekek dolgai mellett (erre is hamarosan kitérek) saját lehetőségeket is elkezdtem keresni. Ilyen volt a blog is, ami alapvetően nem jelent bevételi forrást, viszont sok más lehetőséget nyitott meg. És emellett még más, és más ötletelés, kreatív projektek része lehettem, és remélhetőleg lehetek még a jövőben is.

A hasonló aktívabb, alkotásvágytól nem nyugvó, de mégis otthon lévő anyukákat buzdítok, hogy ha van kedvük, akkor fogjanak bele valamibe. Több olyan márka, és vállalkozás született olyan, HOME office-os anyukáktól, mint mi. És, ha nem is ilyen jellegű dologhoz van kedvetek, akkor annyi minden másban jók vagyunk – a mackónadrág, és az összegubancolódott hajon túl. Csomó mindent tehetünk az otthonunk szépítgetéséért, a saját intellektuális fejlődésünkért. Csináljunk olyat, amitől még teljesebbnek érezhetjük magunkat, úgy, hogy közben nem hagyjuk magunkra gyerekeinket.

A Home Office-nak talán az az egy hátrány, hogy ritkán kell emiatt kimozdulnunk, ergo hol marad a csodás sminkünk? A divatos outfitünk? A csilivili lokniaink? Bevallom őszintén ezt itthon én sem annyira erőltetem. De nőként hiányzik néha. Hogyis ne hiányozna?! Itt kanyarodnék rá a következő témára: Mozduljunk ki!

Amikor fentebb említettem a “gyerekek dolgait”, és az ebbeni aktivitást, akkor pontosan erre gondoltam! Borzasztóan meguntam a nyáron az összes környékbeli játszóteret. Úgyhogy minimum tavaszig látni sem akarom egyiket sem, ami a szomszédságunkban van. Ha nektek is rémálmaitok vannak a játszoterektől, akkor egyfelől kereshetünk teljesen más játszótereket, vagy menjünk el olyan helyekre, amiket kifejezettem mi élvezünk. És itt most nem egy VIP mozira, vagy egy szimfónikus koncertre gondolok – nem értem miért pont ez a kettő jutott eszembe.

Az a jó, hogy gyerekekkel bárhova megyünk, tudunk nekik újat mutatni, és pluszba még mi is kicsit kidekorálhatjuk magunkat. Például az egyik nap, amikor viszonylag szép idő volt, elmentünk bkk hajóval a római partra (ami ha jól tudom ingyenes kismama bérlettel). Ott ittunk egy jó kávét, megkajáltak a gyerekek, beszélgettünk, és utána visszahajóztunk. Nagyon jól éreztük mindannyian magunkat. Én is! (muhaha) De sétálhatunk, virágot szedhetünk (amíg van) a Tabánban is mondjuk. Rengeteg gyerekbarát hely van, ahol ihatunk egy kávét, ehetünk egy szendvicset anélkül, hogy a gyerek szétbontaná az egész helyet, mert van neki egy sarok, amit eleve erre terveztek. Sőt, korábban írtam már olyan kávézóról, ahol sütizés közben egy cicát, vagy éppen egy kaméleont is az öledbe vehetsz. Szerettél a Duna parton sétálni? Nem is kell ennél több a gyereknek! Szerettél a városban korzózni? Ott lehet a legjobban galambokat kergetni! És finom, meleg (1000 forintos…) kürtőskalácsot majszolni. Ha messzebbre megyünk, nálunk mindig van aszfaltkréta. Ez a legveszedelmesebb, türelmetlenségből fakadó hisztiket tudja úgy átváltoztatni, hogy a gyerekekből édes kis báránykák válnak. Nem kell lemondanunk arról, amit eddig szerettünk csinálni. Legfeljebb picit átgyúrni.
Nem megyünk el mindennap otthonról, hiszen fontos a rendszeresség – mint minden jó munkahelyen. Emellett szeretem az otthon nyugalmát, és mindig is tudtam, hogy a gyerekeimnek a kalandok mellet, ezt az érzést is szeretném átadni.
Home Office-os anyukák, higyjétek a legjobban döntöttünk akkor, amikor elvállaltuk ezt a munkát, és az önmagunk megvalósítását, a számunkra legfontosabbak épülésére, szórakoztatására kamatoztatjuk.
Amikor nehéz napok vannak, csak egy dologra szoktam gondolni: “Nem miattuk vagyok itthon, hanem ÉRTÜK!” Ez kicsit máshogy hangzik…
Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.