Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

Amerikába mentünk, híres mesterségem címere:
É-d-e-s-a-ny-a

Valljuk meg őszintén, hogy mi nők nagyon szeretünk kíváncsiskodni, érdeklődni. Anyaként ez a tulajdnság hatványozódik, hiszen számtalan dolgot tudunk kérdezni egymástól a gyereknevelésen át, a napirend beosztásán túl, a kikapcsolódáson, szépítkezésen át, akár az öltözködésig, minden belefér.
Érdeklődésünknek nem szabnak korlátot, még az országhatárok sem – sőt azt hiszem még jobban felcsigázza a fantáziánkat! Ezúttal, egy olyan fiatal anyukával készítettem interjút, aki Floridában él, főállású anyaként, 4 gyermekével, és férjével. Most pillantsunk be egy kicsit az ő életükbe, hétköznapjaikba, szokásaikba.
  • 1., Mióta èlsz Amerikàban? Hogyan kerültél ki, hiszen Magyarországon nőttél fel?

Kinga: 6 éve jöttünk ki 2009 végén, amikor a legnagyobb lányom 2 hetes volt. Férjem itt tanult, itt végzett egyetemet, és lett orvos. Esküvő után, meg éltünk egy évet Izraelben – aztán kiköltöztünk Floridába, mert itt azért mégiscsak nyugalmasabb az élet egy kicsit.

  • 2., Akkor csak az első babátok született Magyarországon? Miért jöttetek haza a születésére?

Kinga: Az első lányom Budapesten született. Direkt utaztunk haza szülni, hiszen első gyerek révén – annak ellenére, hogy rengeteg tapasztalatom volt már akkor is kicsikkel – szerettem volna anyukám közelében lenni. Nem is magam miatt, hanem inkább azért, hogy első unokájuk születését szüleim, és testvéreim is közelről megtapasztalják. Élvezhessék a társaságunkat, és segíthethessenek a baba körül. Szerintem fontos, ha esetleg úgy érezzük nincs is szükségünk lelki – fizikai támogatásra, még akkor is engedjük, hogy szeretteink (szülők, nagyszülők, barátok…) néha néha segítsenek. Így éreztetjuk velük, hogy ők és az ő véleményük is fontos. Hogy az új jövevénnyel nem zárultak ki a világunkbol.

  • 3., Mennyi korkülönbsèg van a picik között?

Kinga: A négy pici közt, átlagot vonva egy-egy év van. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy nyolc hónapos babát, már nagy pocakkal cipeltem és szoptattam.

  • 4., Nem akármilyen feladat lehet, ilyen kis korkülönbséggel született gyerkőcök mellett helytállnod! Hogy nèznek ki a hètköznapjaitok? Miket szoktatok csinàlni?

Kinga: Hétköznapok? Hétvégék? Minden össze van mosódva. Igyekszem jóval a gyerekek előtt felkelni. Ez mostmár nehezebb, mert a két idősebb lányka (4 és 5 évesek), már korán reggel ébren vannak. Fecsegnek, babáznak, így felkeltik a két kisebbet. Sokszor arra kelek fel hogy húzzák a kezem, hogy süssek nekik palacsintát, mert már olyan régóta fent vannak, és nagyon éhesek. Reggeli (tv nélkül! Nincs bekötve a tv, csak néha néha dvd-zünk), takarítás, mosakodas, ágyak bevetése. A lányoknak már kötelező ezeket elvégezni. A két kicsi még csak rombol utánuk.

Ezekután, a két nagyobb egyből megy a tanító nénihez, mert nem fognak iskolába járni, hanem otthon mi, és magántanár(ok) fogja(k) tanítani őket.

Én pedig otthon vagyok a kicsikkel, és megy tovább az örökös “rombolás” utáni összepakolas, felmosas, napi 5-szőr lefürdetes, falak lepucolasa, a 17 hónapos kislányom utáni feltörölgetés (habár már pelenka nélkül van, de vannak azért balesetek). Szóval van elég dolgom, amíg a lányokat a férjem délután 2-3 körül vissza nem hozza. Akkor mind megebédelünk, és köszönet Istennek a délutáni pihenőért, amikor egy órára mindenki lepihen, és én is olvashatok egy kicsit, vagy rendbe tehetem a gondolataim, vagy elmehetek wc-re! Floridában későn megy le a nap, és mivel napközben nagyon meleg van nyáron, a kinti programokat mind délután 4-5 után rendezzük, amikor a pihenőnek vége.

Ebben bármilyen buli benne lehet – mozi, könyvtár, uszoda, tenisz, lovas pálya, disney land, barátok, tengerpart, múzeumok – ezt mind négy gyerekkel. Kicsit hektikus tud lenni néha, de a férjemmel már vannak taktikáink. Felkészültek vagyunk minden eshetőségre, és lazák, nyitottak vagyunk, ha változtatni kell (ami nagyon fontos, ha sokgyerekes családról beszélünk)!

  • 5., Beszéltünk arról, hogy nálatok otthon, illetve magánoktatásban tanulnak a gyerekek. Akik nem ezt választják milyen lehetőségeik vannak?Gondolom ott is van bölcsi,ovi? Hàny èves kortól lehet menni? Kötelező valamelyik? Hogyan képzeljünk el egy amerikai bölcsődèt, óvodát?

Kinga: Amerikában az összes államban van privát (fizetős), és állami iskola is. Az óvodának csak az utolsó éve kötelező – azért hogy a gyerekek fel legyenek készítve az iskola első évére. Bölcsődébe, már egészen kiskortól lehet gyerekeket vinni. A dolgozó anyukáknak van, hogy szülés után három hónappal már vissza kell menni dolgozni. Ezért vagy bölcsődébe adják a babákat (daycare), vagy a tehetősebbek baby sittereket vesznek fel a gyerekek mellé. A rendszer hasonló, mint otthon magyarországon – reggel kiteszik a gyerekeket , délután felveszik. Van, aki fél napot , van aki egész napot tölt ott. Van, hogy ott esznek, van hogy kinti ételt hoznak, és azzal etetik a gyerekeket (azért például, mert allergiások, kóser étrendet tartanak stb). Elég rugalmasnak mondhatjuk hiszen például van esti program is plusz pénzért, ha a szülők csak később tudjak felvenni a kicsiket.

Illetve mindig vannak egyéb elfoglaltságok, kis sulibusszal viszik őket ide-oda: játszótér, uszoda, múzeum, állatkert – tehát nem ülnek egész nap az óvodában.

  • 6., Hogyan készitik fel őket az iskolàra? Van valami speciàlis,kiemelkedő foglalkozàs, csoport…?

Kinga: Az óvodákban nem csinálnak semmi speciális foglalkozást. Felkészítésként,  együtt gyakorolnak olyan alapvető dolgokat, mint a számok egytől tízig, betűk, szociális tanulmányok és alapozó etikett.

Én otthon vagyok a gyerekekkel, ezért sem járatjuk őket óvodába. Szeretek velük lenni, élvezzük az együttlétet, rengeteget utazunk, rugalmas az időbeosztásunk – nincs stressz, és mindenki boldogabb. Emellett nálunk a gyerekek négy nyelven beszélnek, és ha beiratnám őket iskolába, angolul beszélnének velem is, és elfelejtenék a magyart, hébert, és az orosz nyelvet. A nyelvtudás számomra mindennél fontosabb. Határtalan lehetőségeket hoz, párokat csatol össze, és alapít családokat, sikeres cégeket, és nemzetközi kapcsolatokat rendez el. Arról nem is beszélve, hogy a nagyszülőkkel, nehezen menne a kommunikáció angolul, a magyar részről.

  • 7., Te hogyan szoktàl foglalkozni velük? Magad szoktàl kitalàlni nekik feladatot, vagy van valami “taneszköz”?

Kinga: Mivel egész nap együtt vagyok a gyerekekkel, nagyon fontos hogy élvezetes legyen számukra, sőt számomra is az együttlét. Festünk, írunk, olvasunk, számolunk, sétálunk, felfedezünk, táncolunk, énekelünk, sportolunk – élvezzük a gyerekkort! Nem a sok játék a fontos, hanem a képzelőerőd! Kis kavicsokkal is el lehet játszani órákig, palcikákkal vagy kagylókkal számolni, faleveleket gyűjteni, és festeni. Fontos, hogy mindenbe vonjuk bele a kicsiket. Ők velem együtt főznek, együtt pucoljuk a krumplit, együtt cipeljuk a bevásárlózacskókat, együtt mosunk, szárítunk,  és pakolunk ruhákat. Felsöprünk, porszívózunk, pelenkázunk, még akkor is, ha nekik még nehezen, vagy egyáltalán nem megy. Fontosnak érzik magukat, és büszkék amikor megdicsérjük őket! Mindezek mellett megtanulják, hogyan kell elvégezni ezeket a nélkülözhetetlen feladatokat is.

Nálam mindig is fontosabb volt az, hogy a gyerekeimből Istenfélő, és jó embert neveljek. Az hogy valaki szorgalmas, intelligens, kedves, munkaszerető számomra többet ér, mint önmagában a nagy intellektuális tudás. Attól hogy valaki orvos, vagy ügyvéd még nem biztos hogy jó ember, sőt lehet, hogy egyenesen hazug vagy csaló- vagyis számomra egyenlő a nullával. Otthonról, és magántanárral tanítjuk őket, és mindezek mellett pedig különböző csoportok tagjai, pl úszás, festés és zene. Visszatérve a kérdésedhez, nálunk a legfontosabb taneszköz: a türelem, és szeretet – a többi meg majd jön magától!

  • 8., Hogyan tudod ennyi gyerek mellett ellàtni az otthoni feladatokat? Van esetleg valami segitsèged?

Kinga:Ahogyan már említettem, a gyerekekkel együtt csináljuk az otthoni munkát. Néha nehezebb, mintha egyedül csinálnám, de mivel őket is bevonom a dologba, így a két nagyobb lányom már például rengeteg “munkát” egyedül is el tud végezni.

Saját szobájukat már nekik kell kitakarítani, ruháikról ők gondoskodnak, ők hajtogatják is össze. Tudják, ha nincs rend, megy a sok játék, és ruha a földről be a zsákba, és visszük a nélkülöző gyerekeknek. Egy párszor már kiürült a szekrény, ezért megtanulták, ha nem vigyáznak arra amit kaptak, elvétetik tőlük, és azoknak adatik akiknek nincsen. Nincs segitsegem, csak a férjem, és a gyerekeim.

  • 9., Itthon nagyon megoszlik a közvélekedés a családalapításról. Legfőképpen abban az esetben, ha fiatalokról van szó, és az édesanya örömmel marad otthon a gyerekekkel. Mennyire megbecsült Amerikában az, ha valaki főállású édesanya, és úgymond “csak” otthon van?

Kinga: Érdekes, hogy Amerikában helytől függ, hogy hogyan tekintenek az anyukákra. Én úgy tapasztaltam, hogy a hatalmas metropoliszokban, mint New York, Atlanta, Chicago, Los Angeles, Dallas, San Francisco, Seattle stb. a nők hatalmas nyomás alatt vannak. Mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek az ottani társadalmi “normáknak”. Vagyis, szülés után visszahuppanni 45 kilósra, a csecsemőt bölcsibe dobják, és mennek is vissza az irodai munkába, mintha nem történt volna semmi – hogy bebizonyítsák milyen megállithatatlanok is ők. Itt természetesen nem azokról az anyukákról beszélek, akiknek muszáj visszamenni, különben nincs mit enni, hanem azokról akik tehetősebbek. Iskolába járatják a gyerekeket, mert az a norma, nyáron táborba dobják őket, hogy ne kelljen annyit velük foglalkozni, és az átlag gyerekszám az 1-2, plusz egy kutya vagy macska (ami jobb, mert nincs vele annyi gond, mint egy gyerekkel).

A kevésbé belakott területeken, vagyis mindenhol máshol, az anyának valahogy más szerepe van. Gyakran látni sok gyerekmekes anyukákat, akik napi 2-3-szor főznek, otthonról támogatják a férjüket, és nem érzik úgy, hogy meg kell felelniük azoknak a nevetséges normáknak. Szóval nem kell érvényesülniük a karrier terén ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat!

Én rengetegszer érzem, mikor elutazunk pl. New Yorkba, sétálunk az utcán négy kicsi gyerekkel, és az emberek szeme kiég, hogy ki ez az őrült pár és mit keresnek itt Manhattan közepén – ahol az átlag lakások egyszobásak. Megszokták kérdezni, hogy mind az enyém-e, ha elmegy a férjem egy fél percre. Megközelítenek az idősebbek, hogy: szegénykém, hogy csúszott be ennyi gyerek?!”

Az én tanácsom, hogy soha ne a társadalmi normák szerint éljetek, mert akkor nem lesztek boldogok, és csak egy szürreális, mesterkélt világot  kergettek. A valóság és a realitás a családban van, a gyerekekben, Istenben – nem kizárólag a karrierben.

  • 10., Milyen tàmogatàsi lehetösègek vannak a nagycsalàdosok rèszère? Itt olyasmire gondolok, ami itthon GYES, GYED… Van kint bármi egyéb?

Kinga: Van Amerikában is támogatási rendszer, csak itt már terhesség közben elkezdődik. Rengeteg segítséget nyújtanak terhes anyukáknak, egyedülálló anyukáknak, gyerekes anyukáknak, beteg anyukáknak. Itt gondoljunk pénzügyi segítségre, étkezési csekkekre, ingyen biztosításra, pszichés támaszra, mindenféle segély csoportok segítségnyújtására (házhoz jönnek segíteni), szoptatás oktatás, és támogatásra, tápszer segélyre, babáknak ingyenes a babaétel 1 éves korig, és még sorolhatnám.

A magyar GYES, és GYED ehhez képest nevetséges. Itt nem csak pénzügyi, hanem lelki, és pszichés segítséget is nyújtanak.

  • 11., Èlvezitek, hogy ott laktok? Van valami, amit hiànyolsz, esetleg amit itthon jobb megoldàsnak tartottàl?

Kinga: Szeretek itt élni. Európába / Magyarországra sajnos már nem mennék vissza. Mi zsidó család vagyunk, és amikor legutoljára “otthon” voltunk rengeteget zsidóztak ránk az utcán. Én nem akarom, hogy a gyerekeim ennyi félelem, és gyűlölet között nőjenek fel. Amerikában minden etnikum, vallás, és nemzetiség megtalálható.

Az emberek valahogy megoldják, hogy együtt éljenek békében – talán azért, mert a gyerekeiket erre tanítják.

Talán, ha Magyarországon is szeretetre, és összetartozásra biztatnák a gyerekeket, nemcsak az iskolában, de (ami fontosabb!) otthon a szülők, és a család, akkor az a generáció már sokkal jobb állapotban nőne fel.

Nagyon szépen köszönöm Kinga ezt az őszinte, és rendkívül elgondolkodtató, építő beszélgetést! Elképesztően izgalmasnak, és tanulságosnak tartom a válaszaidat, azt, ahogyan a hétköznapokat menedzseled anyaként, feleségként, miközben értékek szerint nevelitek gyermekeiteket.

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.