Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

Hello Happyfamily Blogger Találkozó

Túl vagyok életem első blogger találkozóján, juhéé! Úgyhogy azt hiszem, a blogger “cím” innentől számítva, kezd hivatalos lenni.
A viccet félretéve, nagyon nagy megtiszteltetés volt a Happyfamily bloggertalálkozóján részt venni, és ezúton is szeretném megköszönni a meghívást!
Biztosan minden találkozóra, és sajtóeseményre felelmelő érzés a meghívás, mégis én ezt azért érzem kivételesnek, mert egy olyan “társulat” hívott meg, ami nem csupán egy cég, hanem egy szemléletmód is egyben.
Happyfamily, nem a fogyasztó gondolkodásmódot hivatott erősíteni az emberekben, hanem a fő alapelve nem más, mint hogy megerősítse: a család érték! Eköré a látásmód köré szerveződik minden a Happyfamily cégén, vagyis inkább családján belül! Az egész ‘család’ összes lépésének – minden bejegyzésének, tanácsának, kreatív ötleteinek, szabadidős programjainak, szépségápolási tippjeinek – a mozgatórugói, mind-mind a család köré szerveződnek, mindezt úgy, hogy szem előtt tartsák a család összes tagjának igényeit. A Happyfamily, nem csak egy honlap, hanem egy közösségi színtér is, sokszinűségével, és interaktivitásával együtt.
Ez a színvonal, és értékrend a találkozón is érezhető volt. A helyszínválasztás az elegáns, és kifinomult stílusú Villa Bagatelle-re esett, amely véleményem szerint tökéletesen illett az esemény elegáns, de mégis családias hangulatához. A Happyfamily munkatársai szeretetteljes fogadtatással, finom ételekkel, italokkal, és rengeteg ajándékkal köszöntöttek mindannyiunkat. A találkozóra, sokszínű programmal készültek, amelyek mindegyikéről kivétel nélkül elmondható, hogy szórakoztatóak, izgalmasak voltak.
Találkozhattunk a Danubius Hotels képviselőjével, akitől megtudhattuk milyen újdonságokkal, fejlesztésekkel készültek az elmúlt időszakban a gyerekekkel érkező vendégek számára. A gyerekekért létrehozott, Danubius Bubbles Club főszereplőinek életetadó Felhőhegyi Balázzsal is megismerkedhettünk. A vele készült mini interjút nagyon élveztem, mert nemcsak vidám, és tanulságos volt, hanem egy kicsit minket is bevezetett a karakteralkotás rejtélyeibe, egy rövid kreatív játék során. Ezt nagyon élveztem! Érdekes volt elgondolkodni azon, hogyan is lehet életrehívni 1-1 általunk megálmodott karaktert.
A beszélgetések levezetése, és a karácsony közeledte miatt a szervezők meginvitáltak miket egy DIY mécses készítésre. Ezt, szemmel láthatóan mindenki nagyon élvezte. Alig akartuk befejezni. A sok szépséges kiegészítők közötti válogatásba, és az egymással való beszélgetésbe belefeledkezve, gyönyörű munkák születtek, és talán egymást is kicsit jobban megismerhettük.
Az ezt követő időben, még inkább beleláthattunk a Happyfamily munkájába, sikereibe, terveibe. Világosan kiderült, hogy egyre több az oldal látogatója, elkötelezettje. Egyre inkább bővül a Happyfamily család, ami nagy öröm, hiszen ezzel is népszerűbbé válik a család értékének képviselése, terjesztése.
Mindezek mellett, érdekes, és rendkívül humoros előadásban bővíthettük ismereteinket (vagy éppen döbbenhettünk rá a témában való járatlanságunkra) a fényképek felhasználásának legális módjairól, Bedi Viktortól, az 123rf.com ügyvezetőjétől.

Végezetül pedig, résztvehettünk számunkra, nők számára olyan kedvelt foglalkozáson, mint a smiktanácsadás. Habár, a sminkelésre sokszor nagyon kevés időnk jut a gyerekek mellett, mégis mindannyian szeretjük a tippeket, praktikus ötleteket, amikkel szebbnek érezhetjük magunkat, a kialvatlanság ellenére is.

A Happyfamily bloggertalálkozójának érdekes, és sokszínű programösszeállítása egyértelműen a meghívottakért, azaz értünk volt! Családias, és szórakoztató hangulat mellett tanulhattunk, szórakozhattunk, kikapcsolódhattunk egy kis időre.
Kedves Happyfamily, sok sikert kivánok a család intézményét népszerűsítő céljaitok megvalósításában!
“A Happy Familyt azért hoztuk létre, mert hiszünk abban, hogy a család intézménye értékes, fontos, nem divatjamúlt! A boldog család fogalma nem csupán illúzió a mai rohanó világban sem. Természetesen ehhez szükség van idő, energia befektetésre, de legfőképp a szív és a személyiség teljes odaadására.”A képeket köszönöm a Happyfamily.hu-nak.

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük