Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

Hálaadás Szülő-módra!

Az elmúlt néhány napban, valahogy extrán nyűgösek voltunk. Nem szoktam használni a királyi többest (“jön a fogunk”, “most kezdünk felállni”…), de mivel ez rám is érvényes volt, ezért írom ezt. Amikor mindkét lány nyavalyog, valamilyen számomra (!) megmagyarázhatatlan oknál fogva, akkor nap közepére már én is nyűgös leszek. Biztosan ezzel egyedül vagyok, mindenki más szuperul tűri a nyafogást, és a félóránkénti sírást – mindenesetre én nem annyira kedvelem.
Az egész lakást játszótérré alakítottuk át (nem, mintha a gyerekek születése óta nem lenne az), aztán ha ez unalmas volt akkor kézműveskedtünk, ezután játszóra mentünk, útba ejtettük a boltot, ahol mindenki valami finomságot zsebelhetett be. A nyűgre ez sem volt elég, már vártam, hogy hazaérjünk, és mindkét gyereket ágyba dughassam, és megkezdődhessen a délutáni szunyókálás – számomra mámorítóan kellemes – órája. Be is készítettem magamnak egy finom kávét, fahéjas csigát, és egy lakberendezési magazint. Ennél kellemesebb kikapcsolódást nem is tudtam volna elképzelni magamnak. Lara ügyes kislány módjára egyből elaludt, Panka úgy döntött, inkább engem vidámít. Én az ‘alvás-kérdésben’ nagyon határozott vagyok, és hála Istennek a lányaink nagyon ügyes alvók minden szempontból. De ez most sehogy nem jött össze… Úgyhogy nyűgösség, nyűgösség hátán, és mindennek közepette rájöttem, hogy nyakunkon a hálaadás napja. Ezért elkezdtem fejben – két sírás között – összegyűjteni, hogy mi mindenért lehetünk hálásak szülőként, mennyi mindent tanultunk meg a gyerekek mellett.
Ezeket írtam ide össze Nektek – és magamnak is emlékeztetésképpen.

– Nagy pocakkal, terhesen megtanultunk kedvesen, (színlelt) mosollyal meghallgatni az összes “jótanácsot”, amit a város, utca embere mindenképp megakart osztani velünk, 13 másodperc ismerettség után.

– Megtanultuk az első két hétben, hogy minimális alvással, és egy marék háztartási keksszel egész jól el lehet evickélni egy darabig.

– Ugyanebben az időszakban, agyafúrtan (inkább átlátszóan) hivatkozhattunk a friss anyaság állapotára – és délig pizsamában lehettünk.

– Türelemre voltunk kényszerítve (nem tanítva), a hasfájós időszak alatt. Emlékszem, egyik este könnyes szemmel ültem az ágy szélén, és azt kérdeztem Norbitól: “Mi van, ha mostmár örökké fennt marad, és soha nem alszik el?! Mi van, ha nem is lesz vége a hasfájásnak?” Hasfájással küszködő babák anyukájának üzenem: Elmúlik! Sőt, az összes foguk is kibújik egyszer.

– Megértettük, hogy a kádban fürdés, főúri / űrnői kiváltság. A zuhanyzás (lehetőleg 5 perc alatt) az igazán menő dolog.

– Képesek lettünk a fizikai határainkat kitolni, és az autóból való felcipekedés egyenlővé vált a Crossfit egyik versenyszámával.

– Megismerkedtünk azzal, hogy a pelenkázó táskánk kimeríthetetlen tartalú.

– Testközelből megtapasztalhattuk, hogy az a jó magyar szokást, miszerint ahogyan elindul az autó / vonat / busz egyből elővesszük a fasírtos szendvicset, és benyomjuk, az anyatejjel szívjuk magunkba. Legalábbis nálunk mindenképp. Teljesen mindegy mikor ettek, ahogy beülünk az autóba egyből enni kérnek.

– Rájöttünk, hogy tudunk egyszerre babakocsit ringatni, rántást kevergetni, és közben mondókát szavalni. Tökéletesen multifunkcionálisak vagyunk!

– Megtanultunk újra rácsodálkozni egy csigára, vagy igazából bármire, amit meglátunk az utcán. Ezáltal arra is kénytelen vagyunk, hogy megálljunk egy pillanatra (2 méterenként pontosabban), és körbenézzünk – túl a cipőnk orránál.

– Igaz, még a dacos korszakban járunk –  így csak reménykedem benne, hogy egyszer véget ér! Ez a korszak olyannak tűnik, mint egy feketelyuk, teljesen elnyel gyakorlatilag mindent, és mindenkit aki az útjába kerül, függetlenül nemtől, és képzettségtől. Így rá kellett döbbennünk, hogy képes egy 2 éves sarokba szorítani minket.

– Ezzel együtt, teljes regenerálódásra lettünk képesek 2-3 óra ‘én-idő’ alatt.

– Már az éjszaka közepén, csukott szemmel ki tudjuk kerülni a szertehagyott játékokat – holott a gyerekek születése előtt mindenben elbotlottunk.

– Jóval kreatívabbak vagyunk, mint amire bármikor is gondoltunk volna, eddigi életünk során.

– Újra felhőtlenül nevetünk, a legapróbb dolgokon is.

– Sokkal empatikusabbá váltunk, és ezáltal hatékonyabban, és könnyebben tudunk vígasztalni.

– Bármennyire is fárasztóak, mégis csodálatos, hogy vannak. Egészségesek, és elevenek, mert ez is bizonyítja, hogy jól érzik magukat a bőrükben, a családjukban, vagyis mellettünk! Ennél nagyobb visszacsatolásban, egyenlőre ne is reménykedjünk: elevenek = jól érzik magukat. Ha egész nap csöndben ülnének, akkor lenne valami nagy gond…

– Rátaláltunk a szeretet egy teljesen új dimenziójára, ami csak nekünk, szülőknek adatik meg.

Még sok dolgot leírhatnék, de Lara épp a számba világít egy 200 wattos lámpával, hogy megnézze nem piros e a torkom… Úgyhogy azt hiszem, ennyi éppen elegendő ahhoz, hogy erőt merítsünk a nehezebb napokon: hálára minden egyes nap van okunk.
Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.