Keresés...
FEL
VIRULÓ

“Anyu-Ovi”

Mióta megszületett Lara, igyekeztem viszonylag sokat foglalkozni azzal, hogy hogyan tudom a fejlődése szempontjából a legtöbbet, legjobbat adni Neki, Nekik.
Azt hiszem szülőként egyikünk számára sem ismeretlen, hogy mennyiféle játékot lehet kapni, amiket kifejezetten fejlesztés céljából (hallás, finommotorika, látás, ok-okozati összefügések felismerése …) árulnak. Ezeket én is nagyon szeretem, de sokszor egy szülő által készített játékban, sokkal nagyobb örömöt lelnek. A játékos feladatokról, pedig ne is beszéljünk: mennyi izgalmat, és viccelődést jelenthet, hiszen pont úgy tudjuk kitalálni, ahogyan tudjuk, a mi gyerekünknek biztosan mókás lesz.

Az első jónéhány évben tényleg mindent “magukba szívnak”, ezért nagyon fontosak az együtt töltött tartalmas idők. Természetesen az önálló játék is rendkívül meghatározó, de most kifejezetten a közös, fejlődést segítő játékokról szeretnék írni. Hangsúlyos, a játék kifejezés, mert azt gondolom egyrészről egy babával nem lehetséges komoly feladatokat megoldani, bármennyire is  biztosak vagyunk benne, hogy ő lesz a következő Nobel-díjas. Másfelől pedig, tudom, hogy a jókedvű, vidám környezet, a játékos tanítás olyan hangulatot teremt, és olyan motivációként szolgál, hogy a kisbabánkban, kicsi gyermekünkben a legnagyobb kreativitás tud felszabadulni, miközben észre sem veszi mennyit fejlődött.

(Miközben ezt a bejegyzést írom, Panka már ébren van, és a tömérdeknyi játék közül, egy bezacskózott képkeretet szúrt ki magának, és azzal játszik… Kell ennél több a boldogsághoz?! )

Tehát, amikor játékot készítünk, vagy játékos feladatot adunk, az a legjobb, hogy nem kell bonyolult dolgokban gondolkoznunk. Ahogyan fentebb is írtam, mivel minden fejleszti őket, ezért sokkal többet profitálnak egy nagyon egyszerű játékból is, mint gondolnánk.

Ha fejlesztő játékos feladatokban gondolkodunk, akkor tudnunk kell, hogy a mozgásfejlődéssel a beszédfejlesztéssel kéz a kézben jár. Számomra az egyik legmegdöbbentőbb a hinta hasznossága volt. Annyira sokszínűen fejleszti a babákat, gyerekeket, hogy azt sosem gondoltam volna. A fejlődő idegrendszernek szüksége van az olyan jellegű ingerlésre, amit a hintázással lehet kiváltani. Hiánya neurológiai zavarokat okoz. Oly annyira jót tesz ez a fajta mozgatás, hogy akár a lepedőben való forgatás csecsemőknél, neurológiai zavarokat szüntet meg. Ráadásul meg is nyugtatja őket a ringatás, hiszen anya pocakjában is ezt érezte mindig. Mivel az egyensúlyérzék fejlődése az egyik legfontosabb fejlődési terület, ami ráadásul az elsők között van, ezt nézzük meg alaposabban.

A következő játékötleteket, az én kedves óvónénim segítségével állítottam össze!

  • Hintázás

Erről az imént már írtam. Ezt lehet a legapróbb kórtól elkezdeni, természetesen nem ültetve! Keressünk olyan hintát, ami a babánk korának megfelelő!

  • Vonalon járás

    Ha kint játszunk, rajzoljunk krétával a betonra, vagy ragasszunk egy vonalat a földre, hogyha bent. Azon mennek végig a gyerekek – lehet hátra is, valamint egyensúlyozva, kanyarodhat is a vonal stb.

  • Erdei séta

    Utcát rajzolunk, vagy ragasztunk a földre, ez lehet erdei út, mellé lehet tárgyakat tenni (virág, gomba, labda …), amit séta közben összeszedhetnek a gyerekek. Az útra akadályokat lehet tenni (kövek), amit át kell lépni.

  • Vízszállítás

    Félig telt joghurtos pohárban vizet visznek a gyerekek akadályokon keresztül – székeken, padokon kell átmászni, kötélből, karikából lehet alagutat csinálni, amin át kell bújni. Itt a nyár, ez milyen klassz kinti játék! Vizesnek is lehet lenni, hűsít is, izgalmas, és még fejleszt is!

  • Kötéltáncosok
Kötelet fektetünk a padlóra, a gyerekek mezítláb mennek végig rajta. Csukott szemmel is megpróbálhatják.
 
  • Babzsák a fejen

Babzsákot a buksira teszünk (természetesen ne legyen nehéz), egyensúlyozva leülnek, felállnak, padon, asztalon, széken átmásznak. Mindenféle tárggyal ki lehet próbálni, egyre nehezedhetnek a feladatok, de csak akkor, ha a könnyebb már megy.

  • Léggömb
Egy lufi mindig nagy öröm a gyerekeknek. Szívesen játszanak vele. Használjuk ki ezt! Egyensúlyozhatnak vele – ujjon, vállon, fejen, orron, térden, lábon stb.
 
  • Szigetről szigetre

    Egy lábon ugrálnak, egyik karikából a másikba – minden szigetet meg kell látogatni, (ha több gyerekkel játszuk, akkor egy szigeten egyszerre csak egy gyerek lehet), a szigeten pihenhet egy picit, lábat cserélhet.

  • Ki a legügyesebb gólya?

    Nyitott, majd csukott szemmel, minél tovább próbáljanak féllábon állni.

  • Halfogás pallóról

    Egy pad körül, elérhető távolságban korongokat szórunk el, a gyerekeknek úgy kell ezeket a halacskákat megfogni, hogy közben ne essenek, tenyereljenek a vízbe.

Na, mit gondoltok? Ugye milyen szórakoztatóak ezek a játékos feladatok? A felsorolt játékötletek az egyensúlyérzék fejlesztését segítik, ami tamogatja a beszédfejlődésben is! Számomra most mentőövet jelentenek ezek a feladatok, mert már lassan kezdtem kifogyni az ötletekből.

Nekem nagyon tetszik bennük, hogy teljesen személyre szabhatóak: tehát egy izgalmas, vicces történetet ki lehet találni hozzájuk, úgy ahogyan a mi babánk szereti. Nehézségi szintjét mi határozhatjuk meg. Egyszerre több feladatot is egymás után fűzhetünk, kint és beltérben is játszhatjuk. Már másfél- két éves kortól kipróbálhatjuk. Egytől-egyig garantáltan jó mókára számíthatunk! Próbáljátok ki Ti is!

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.