Keresés...
FEL
KIPRÓBÁLTUK

Openbag: nincs többé dideregve alvó kisgyerek

Melyikünk ne emlékezne arra, amikor drágaságunk először aludta át az éjszakát?! Áh, fantasztikus érzés!
Azonban a szokatlan érzés miatt, az édesanya vagy ijedten kiugrik az ágyából, hogy vajon minden rendben van e, vagy éppen édesdeden alszik, mint utoljára a nyári szünetek ideje alatt, amikor középiskolás volt.
Nem nagyon találkoztam még olyan édesanyával, aki vonakodott volna kihasználni ezt a hihetetlen (és reméljük gyakran visszatérő) eseményt.
Az átaludt éjszaka nyugalmát, megzavarhatja hogyha tudjuk, hogy a gyermekünk nemhogy egyfolytában forog össze-vissza, hanem gyakorlatilag bejárja a kiságya minden egyes zugát, lehetetlen pozíciókat felöltve. A kisgyerek alvási szokásai között nem szerepel a ‘betakarom magamat, ha lecsúszik a takaró’ fejezet.
Nálunk sajnos Lara, már nagyon sokszor fázott meg így. Hiába mentem be hozzá az éjszaka kétszer-háromszor is, hogy betakarjam, mire visszaértem (értsd: beestem) az ágyamba, addigra tuti átfordult, és volt takaró, nincs takaró.
Mikor még nem tudott felállni – de már bőszen ficánkolt alvás közben – hálózsákban aludt. Pedig mennyire vonakodtam tőle az elején?! Hamarosan azonban, az egyik legmegbízhatóbb “anya-segítő” lett. Nyugodtan átaludhattam az éjszakát, mert tudtam Lara nem fázik meg.
Viszont, amikor átkerült a ‘nagylányos’ ágyikóba, ahonnan kimászhatott, tudtam, hogy le kell mondanom erről a segítségemről. A hálózsák fogalma, már nem anya átaludt éjszakájával volt egyenlő, hanem az ágyból kimászott gyerek hatalmas eleséseivel.
Még a terhességem alatt kaptam egy jó kis kuponfüzetet a védőnőtől, és eszembe jutott, hogy ott láttam, erre is van megoldás! Elő is kerestem, és megtaláltam az Openbag-et!
Az Openbag egy alul nyitott hálózsák, ami a hagyományos hálózsák előnyeit ötvözi, a nagy-kislányos igényekkel! Tökéletesen védi a baba egész testét, mégis a kislábak lehetőséget kapnak a kora reggeli ágyból kimászós-szaladgálós-pizsamában játszós teendőkre.
Az Openbag hálózsák, egy magyar anyuka kreatív elképzelése, és munkája alapján született meg. Nagyon szeretem benne, hogy érezhető rajta, az hogy nagy gonddal, hús-vér édesanya által született meg. Mindezt igazolja – azontúl, hogy kiváló ötlet – az anyagválasztás minősége, ugyanis 100% baby pamut textíliákat használnak, és a kellemes meleget biztosító töltet, pedig 100% antiallergén poliészter. Mindegyik hálózsák ujjatlan kialakítással lett elkészítve, ezzel elkerülve a túlmelegedés veszélyét. De mindennek tetejében, lehet választani vékonyabb nyári, és vastagabb téli típus közül. Nekünk a vastagabb van, de ez is pehelykönnyű! Melegen tartja Larát anélkül, hogy nehéz, kénylemetlen lenne.
Az Openbag zsákok különböző méretekben érhetőek el. Egészen újszülött kortól, hét éves korig élvezheti a baba, és a mama is – ha már úgyis rabul ejtette a szülők szívét. Az újszülött kialakítás, a váll résznél bővíthető, és alul pedig opcionálisan zárható patenttel van felszerelve.
Ha már mindenféle technikai kütyüt elnevezünk ‘okosnak’, akkor miért ne lehetne egy hálózsák is okos?!
Az mindenképpen elmondható, hogy az Openbag egy okos megoldás azoknak az okos szülőknek, akik szeretik nyugodtan, lelkiismeretfurdalás nélkül végig aludni az éjszakát. Ezzel együtt pénzt is megspórolva, ugyanis ezektől a hálózsákoktól nem kell néhány hónap után megválni, hosszú ideig partner lehet a biztonságos, kényelmes alvásban.
Ha szeretnétek Ti is megnézni, akkor látogassatok el a: https://www.openbag.hu/ oldalra.
Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük