Keresés...
FEL
KIPRÓBÁLTUK

Potette plus: praktikus segítség, zavartalanul a szabadban

Édesanyaként, még inkább a kreatív megoldásokra törekszünk, hiszen a gyerekek olyan spontán módon viselkednek, hogy minket is rugalmasságra, és leleményes megoldásokra késztetnek egyes szituációkban.
Éppen ezért előszeretettel keresünk, és vásárolunk olyan termékeket, amelyek segítséget nyújtanak a hétköznapokban. Korábban volt egy olyan bejegyzésem, amelyben bemutattam Nektek, hogy melyek azok a termékek, amiket előszeretettel használok. Úgy tűnik a lista bővül, hiszen az új korszakok új helyzetmegoldásokat kívánnak, főleg egy olyan családtól , akik – mint mi is -szeretnek mozgásban lenni.
1.jpgA szobatisztaság nemes korszaka érkezett el hozzánk, ami a lehető legtöbb szempontból könnyebbséget jelent. Nem beszélve arról, hogy a kilószámra vásárolt, méregdrága pelenkák árát végre valami ‘nemesebb’ dologra (mondjuk egy regeneráló arckezelésre doboz játékra) lehet költeni.
Tehát, a szobatisztaság csodás képessége, azért eléggé meg tudja izzasztani az Anya-embert (az Apukákról már ne is beszéljünk), főként akkor amikor útközben, fél óra sorban állás közepette, az autóban, a dugóban ülve, kirándulás során (ez még sokszor a könnyebbik eset), vagy bárhol máshol elhangzik, hogy: “pisilni (ne adj’ Isten kakilni) kell”.
Ez azért szokott kétségbeejtő lenni, mert általában a kisgyerek nem tudják túl sokáig visszatartani, főként azon oknál fogva, hogy az utolsó pillanatban szíveskednek szólni. (Nyilván) sokkal de sokkal izgalmasabb minden más, mint a természet hívó szavának engedelmeskedni, és 20 másodpercig a fenekükön ülni/ egyhelyben állni (a fiú gyerekmekekről sem szeretnék elfeledkezni).
Mivel itt a tavasz, és hamarosan jön a nyár, ezért egyre többet és többet vagyunk kint a szabadban, sétálunk, fagyizunk, jövünk-megyünk ide oda. Ráadásul, hogyha elérkezik a nyaralás ideje, akkor a hosszú utazás, a tengerparton való sütkérezés kerül előtérbe.
Éppen ezen szempontok miatt nagyon meglepődtem, amikor meghallottam, hogy létezik ilyen, hogy utazóbili! Nemcsak, hogy létező dolog, hanem Magyarországon is megvásárolható. A múlt héten érkezett meg hozzánk életünk első utazóbilije, a VIP Baby – mert minden baba különleges, jóvoltából.
Tudom, tudom most mosolyogtok, de ez bizony tényleg nagyon életmentő segítség lehet.
collage_1.jpgA Potette plus 2az1-ben utazóbili, szerintem sokkal inkább három funkciós, mint kettő. Hiszen használhatjuk otthon, “klasszikus” biliként, utazáskor wc szűkítőként, és utazóbiliként egyaránt.
Nézzük meg, mit is rejt a csomagunk!
A Potette plus 2in1 csomag tartalmazza a bili vázát, amely erős műanyagból készült. Könnyű tisztítani, és strapabíró. És, ami az egyik legfontosabb: lapra csukható, így könnyen magunkkal vihetjük bárhová.
Ha ennek a váznak, a szárnyait kihajtjuk, akkor ráilleszthető a rendes, felnőtt wc deszkára. Gumírozott bevonata csúszásmentességet biztosít, így a kisgyermekünk a felnőtt wc-re is kényelmesen ráülhet. Itt jegyzném meg, hogy nagyon sokszor előforul, hog nem az utcán, hanem egy áruházban kell elszaladni mosdóba. Ebben az esetben, sajnos higiéniáról nem nagyon beszélhetünk. Törölgeti, körbepapírozza az ember a wc deszkát, dehát mégsem az igazi. Én például nagyon nem szeretem, amikor ezeket a mosdókat kell használnunk. A Potette plus 2in1 erre is kiváló megoldás, hiszen tiszta felülettel érintkezik a gyermekünk bőre.
5.jpgNézzük tovább, hogyha a váz szárnyait középre, merőlegesen hajtjuk, akkor kapjuk meg a bili klasszikus formáját. Itt két dolog történhet:
– otthoni használat során belehelyezhetünk egy szilikon “bélést”, amelyet könnyen kivehetünk, kitisztíthatunk
– utazás során, pedig belehelyezhetünk a vázba egy kifejezetten erre a célra használatos zacskót, amely egy illatosított nedvességmegkötőt tartalmaz. Ez a szerkezet 1,5 deci folyadékot képes felszívni, illetve az illatosítása segít a szagok okozta élmény tompításában, míg a legközelebbi szemeteskukához el nem robogunk. Ebből a speciális zacskóból 3 darab a csomag tartalma, de lehet külön is vásárolni hozzá nagyobb kiszerelésben.
Mindezek mellé egy vízhatlan, szintén könnyen tisztítható zsákot is kapunk, amiben tökéletesen magunkkal vihetjük az utazóbilit.
2.jpgAz első olvasatra talán furcsának hangzó tárgy, egyáltalán nem haszontalan, sőt mi több, megspórolhatjuk magunknak az idegeskedést, és gyermekünknek a kellemetlenséget.
Gondoljunk arra, hogy az sokkal, de sokkal kényelmetlenebb szituáció, hogyha a gyermekünk összeszed valamilyen fertőzést, mert kénytelenek voltunk nyilvános wc-t használni. Vagy az is rendkívül kellemetlen, hogyha bepisil vagy bekakil, és úgy kell végigjárnunk a fél várost…
Ez egy okos megoldás, amit akkor használ az ember, hogyha nincs más lehetősége. De az ilyen helyzetekben, valóban hatalmas segítség.

Ha hamarabb tudom, hogy van ilyen, akkor biztosan ezt szerzem be a klasszikus, műanyag bili, és a wc szűkítő helyett, így végsősoron 3 legyet ütök egy csapásra, és összességét nézve még spóroltam is volna.

Ha szívesen rendelnétek ebből a klassz termékmből, akkor itt megtehetitek:
www.vipbaby.hu
https://www.facebook.com/vipbaby.hu/?ref=ts&fref=ts
4.jpg

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük