Gyereket nevelni, szülővé válni

Már többször említettem, hogy nem igazán bújom a gyereknevelésről szóló könyveket. Jobban szeretem, a számomra hiteles szülők véleményét, tanácsát kikérni. Ahol látom, hogy elveik valóban működnek. Igaz, ez egy hosszú folyamat, és későn érő gyümölcs, hiszen igazándiból, hogy jól végeztük e a munkánkat majd csak évekkel, évtizedekkel később láthatjuk igazolódni.

Ha olvasok ebben a témában könyvet, akkor egy picit szkeptikus szemmel nézem. Nem, talán nem is ez a jó szó rá… Inkább azt mondanám, hogy józanul olvasom! Úgy, hogy ismerem a saját elveinket, és ismerem a saját gyerekeinket, és ezek alapján építünk be gondolatokat, tanácsokat a nevelési szokásainkba.
Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem mindig könnyű a gyerekek mellett az olvasás, mert sokszor “sajnálja” az ember a kis szabad idejét ilyen modón felhasználni. Éppen ezért gondoltam azt, hogy – egy sokadik nekifutásra kiolvasott könyvből – kigyűjtöm a számomra legmeghatározóbb gondolatokat, amelyek alapjaiban változtathatják meg a gyerekekről, és a gyereknevelésről alkotott gondolatainkat. Vagy ha nem is változtatják meg, akkor még teljesebbé tehetik! A szülői házamban bukkantam erre a könyvre. És emlékszem, hogy mindig, amikor elmentem mellette, akkor egy kissé (?) megvetően pillantottam vissza rá a címe miatt: Fegyelmezz! Megéri! Na kössz, gondoltam, mert elképzelni sem tudtam, hogy milyen “borzasztó” dolgokra taníthatja ez a könyv a szülőket. Mostanra én is kézhez vettem, és habár nem értek minden egyes mondattal száz százalékosan egyet, tényleg sok alapvető igazságot elrejthettem a szívemben, ennek segítségével.

Ha csak egy valakinek támogatást jelent ez a bejegyzés, akkor már megérte, hogy elkészítettem ezt a kivonatot!!

„A gyermekek az őszinte szeretet légkörében fejlődnek a legjobban, amely ésszerű, következetes fegyelmezésre épül. Hihetetlen kárt okozhat a visszautasítás, a gùny, a kritika, a harag. Azt tanulják,amire tanítjuk őket.”

„Ha azt akarjuk,hogy gyermekünk serdülőkorban elfogadja értèkrendünket, akkor a korábbi években is mèltóaknak kell bizonyulnunk tiszteletére.”

„A fegyelmezés formáját úgy kell megválasztanunk, hogy értelmezzük az adott magatartásformát (pl: a tekintélyünk ellen irányul vagy „csak” egy gyermeki butaság: mondjuk eltör valamit).”

„A gyermek dacos viselkedésének üzenetét, mindig meg kell fejteni a szülőknek, mielőtt válaszolnának rá. Azok a legeredményesebb szülők, akik bele tudják képzelni magukat a gyermek helyébe, azt látják, amit gyermekük lát, az ő gondolatait gondolják, àtérzik érzéseiket.”

„A serdülőkor, az azt megelőző időszak minden tanítàsának és viselkedésének összesűrítése.”

„Nem tökèletes gyerekeket kell „lètrehoznunk”, az a cèl, hogy abból a nyersanyagból amellyel kicsinyeink a földünkre èrkeztek fokozatosan érett, felelőssègteljes, istenfélő felnőtteket formàljunk.”

„Nélkülözhetetlen a szülöi melegség a (fizikai) fegyelmezés utàn, mert így mutathatjuk meg, hogy a szülő a viselkedést és nem a gyermeket utasítja el. A gyermek gyakran oda akar bùjni a szülőhöz, akinek meleg szeretettel ès tárt karokkal kell várnia. Ebben a pillanatban nagyon őszintén lehet beszèlni a kicsivel. Elmondhatjuk neki, mennyire szeretjük ès mennyire fontos nekünk. Elmagyarázhatjuk miért fegyelmeztük, ès legközelebb hogyan kerülheti el. Ezt a fajta kommunikációt nem tudjuk megvalósítani, ha sarokba állítjuk vagy elvesszük a játékát.”

„Ha a gyermeket úgy büntetjük, hogy például nem szólunk hozzá, őt utasítjuk el ès nem a viselkedését, akkor megszűnik a biztonságérzete.”

„Mindkét oldalnak tisztelnie kell a másikat. A szülőknek szelíden kell bánni gyermekük öntudatával, sohasem szabad lekicsinyelni, sem zavarba hozni a gyermeket barátai előtt. Nem szabad kinevetnünk a gyermeket, ha ez kellemetlenül érinti őt. Erős érzéseit és kéréseit, még ha bolondságok is, becsülettel mérlegelnünk kell. Éreznie kell, hogy a szülei valóban törődnek vele.”

„A fenyítés célja, hogy reakciónk a gyermek javát szolgálja és megfeleljen vétkének. A szülői nevelésben semmi sem helyettesítheti a bölcsességet, és a tapintatot.”

„A kisgyermekek Istennel azonosítjàk szüleiket, különösen apjukat. Isten azt a feladatot adta,hogy Őt kèpviseljük,azokban az években, amikor a gyermek egyènisége kialakul. Életbevágóan fontos, hogy gyermekeinket megismertessük Isten kèt fő tulajdonságával: felmérhetetlen szeretetével ès igazságosságával. Bizonyos fokig attól függ, hogy mit tanitunk gyermekeinknek az Ùrról, ahogyan szeretetből és fegyelmezésből példát mutatunk velük kapcsolatunkban.”

„Nagyon fontos tudnunk, mikor alkalmazzuk a jutalmazást, és mikor a büntetést. Időt kell szentelni az általunk kivánt viselkedés megjutalmazására, mégha ez „csak” őszinte dicséret. A gyerekeknek szüksége van az elismerésre, önbecsülésre. Amikor dicsèrünk, nevezzük nevén, hogy mi tetszik (ne csak igy, hogy „jó voltàl”, hanem pl, hogy „ügyesen csendben maradtál mèg dolgoztam”.) A szülők mindig keressék az alkalmat, hogy őszintén, valós érdemért tudják dicsérni gyermekeiket, àm kerüljék a hízelgést (a gyerekek könnyen felismerik, ha szavaink értelmüket vesztik).”

„A legjobban ùgy tudjuk a gyermekeknél elérni, amit akarunk, ha együtt vagyunk velük, mielőtt fegyelmezési problémák lépnének fel – szórakozzunk, nevessünk ès örüljünk együtt. Sok harcot el lehet kerülni a barátsàg kiépitésével, sőt azt a vàgyat keltjük fel bennük, hogy örömmel akarjanak otthon együttműködni.”