Keresés...
FEL
GONDOLATAIM

Önazonos élet, egy kusza világban

Az önazonos élet megélése nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Pedig nagyon fontosnak tartom, hiszen így tudunk “jóban lenni” magunkkal, és példát mutatni a gyermekeink számára is.

Folyamatos információ áramlás, vélemények mindenhonnan és mindenről, ráadásul Demoklész kardjaként lebeg a fejünk felett, hogy anyaként sokszor könnyű elbizonytalanítani bennünket: jól csináljuk? Ráadásul ott van a hasznos kritika is – amikor tudjuk, hogy valamiben változtatnunk kellene önmagunkon, a személyiségünkön.
De mégis, hogy hangoljuk össze mindezeket, hogy közben ne ide-oda sodródjunk, hanem megőrizzük önazonosságunkat, és célirányultságunkat életünkben? Ezek nagyon magasztos kérdések tudom, de igazából én is csak ‘hangosan’ gondolkozom, mert már régóta foglalkoztat ez a téma.
Azt gondolom, az önazonos élethez szükség van egy nagy adag önismeretre.
Ez már önmagában kissé bonyolult lehet, hiszen van, hogy saját magunknak is meglepetést okozunk – ti kerültetek már olyan szituációba, ahol teljesen máshogyan viselkedtetek / éreztetek, mint korábban elképzeltétek?! Hát én igen! Szóval tudunk magunknak meglepetést okozni, sőt képesek vagyunk a változásra is! De ha nem csapjuk be önmaguknak, igyekszünk intuitív lények maradni, akkor rendelkezünk önismerettel – a meglepetések, és a változás képessége ellenére is. Ez tökéletes kezdő lökés, hogy tudjuk mi az ami felé orientálódjunk, mivel tudunk azonosulni, illetve mely tanács / kritika hasznos az életünkre vonatkozóan, és melyek teljesen haszontalanok, a figyelmünkre méltatlanok.
Segít önmagunk elfogadásában, hogyha látjuk pozitívan fejlődni a személyiségünket, jobban kezeljük a stresszhelyzeteket, hamarabb túllendülünk a negatív dolgokon, jobban meglátjuk a pozitívumokat. Ez azt hiszem szülőként még jelentősebb, mert ezeknek segítségével kevesebbet fogjuk hamisan vádolni önmagunkat, kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak leszünk.
Segítség lehet célok kijelölése – melyek a fontos dolgok az életünkben, mik azok amikhez ragaszkodunk, és úgy eleve merrefelé tartunk?
Itt engedjetek meg egy kis kitérőt, konkrétan a gyereknevelést illetően. Sokszor hangoztatott, és vicces mottó, miszerint: “Eddig elveim voltak, mostmár gyerekem van.” És ez részben tényleg így van. Részben. Mert az ember rendelkezik csomó olyan elvvel, vélt ismerettel, amiről azt gondolta tudja milyen lesz, ha szülő lesz, illetve gondolatunkban megterveztük magunknak a tökéletes gyereket, aki sohasem hisztizik, már óvoda után az egyetemre veszik fel, és ahogy megszületik késsel-villával eszik, és ha büfizik elnézést kér. Mi pedig szuper türelmes, fáradhatatlan, minden helyzetet békével, humorral kezelő, minden szituáció felett álló tökéletes édesanyák leszünk. Bár így lenne, de “sajnos” rá kell jönnünk, hogy nem vagyunk tökéletes emberek, így hibátlan anyák sem.
Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy igenis fontosak az elvek. Nem mindegyik, nem biztos, hogy pont azok amiket elterveztünk eredetileg, de fontosak. Én nem hiszek a túlzott liberalizmusban ezen a téren (sem). Számomra nincsen olyan, hogy a nevelést bárhogyan is csináljuk az jó. Azt sem nagyon hiszem el, hogy amit egy anya tesz, az csak jó lehet, bármi is legyen az. Nincs meg ez a privilégiumunk, hiszen hozhatunk rossz döntéseket. Kérlek Titeket, ez ne önvádaskodásra késztessen Benneteket, viszont szerintem arra se, hogy minden mindenhogy jó. Sokszor lehet azt olvasni, hogy minden család más, ezért mindenkinek más jó. Értem én ezt, ami emögött akar lenni, de nem tudok vele teljesen egyetérteni. Fontos, hogy legyenek elveink, hiszen ezek az értékrendünket tükrözik. Fontos, hogy legyen értékrendünk, mert különben nincs a nevelésünknek irányvonala.Ha azt látja a gyerekünk, hogy mindent elfogadunk, és ezt hangoztatjuk is, akkor nem toleráns lesz mások felé, hanem össze fog zavarodni, és netalán még ki is kéri magának, hogyha rászólunk, vagy terelgetni próbáljuk valamilyen irányba. Azt gondolom, hogy igenis meg kell nekik mutatni egy olyan irányvonalat, amiben mi is hiszünk, ami jó alapokat ad, hasznos számára, és a boldog élet felé viszi. Ezek a határok, és értékrend szerinti elvek fognak biztonságérzetet adni neki, és egy erkölcsi tartást a későbbiekben– nem beszélve arról, hogy így sokkal elviselhetőbbek velük a napjaink, mert valamiféle közös cél felé evezünk, abból a bizonyos ‘egy csónakből’.
“Offline is the new luxury” – Te mikor voltál utoljára offline? Manapság divatos fogalom a digitális detox. Neked meddig megy? Mennyire vonod be a külvilágot az életedbe, mennyire határozza meg a gondolkodásmódodat, viselkedésedet, magadról, házastársadról, gyerekeidről alkotott képedet? Önmagunk megtalálásához, az önismeretünk kialakításához képesnek kell lenni kikapcsolni a külvilágot – legfőképp a virtuális / digitális külvilágot. Ez nem valami keleti ‘menj le alfába’ dolog, hanem egyszerűen fontos lekattanni a lájkokról, követőkről, véleményekről, okoskodásokról … Sokkal hasznosabb, hogyha önmagunk tudunk gondolkozni, és nem mások gondolatai, elvárásai cikáznak a fejünkben. Olyan sok ellentétes elv, ellentmondó törekvés, látszat boldogság / családok / életek mögé sorakozhatunk be az internet, és közösségi média hatására, hogy mindeközben mi magunk elveszünk. Elveszítjük azt az értékrendet, személyiségjegyeket és az eltervezett életvitelünket, amelyek valójában mi vagyunk, amelyekben jól érezzük magunkat. Nem tud az az ember önazonos lenni, ha folyton sodródik.

No, és akkor itt van a blogger oldala is. Mint tudjátok, ez egy személyes, szubjektív oldal. Volt, hogy olyan üzenetet kaptam, hogy miért nem úgy írok véleményt, hogy minden szempontot, minden élethelyzetet megvizsgálok? Sokat gondolkoztam rajta, de rá kellett jönnöm, hogy ennek a kérésnek nincsen itt realitása. Ez nem egy tudományos, statisztikákra épülő objektív, tényfeltáró oldal. Itt az én véleményem, értékrendem által íródott cikkek szerepelnek. Azokban a témákban írok, és úgy amelyekkel tudok azonosulni. Így maradhat a blogom önazonos, így tudok Veletek továbbra is őszinte lenni.
Nem tudok minden élethelyzetről, és minden életérzésről írni, mert nem ismerek – hála Istennek – mindent. Azokba az élethelyzetekbe tudok belehelyezkedni, amiket megismertem, megtapasztaltam. Azokról tudok véleményt alkotni, amiket átéltem, amelyek velem történtek meg.
Hogyan maradhatok bloggerként önazonos, hogyha nem írhatom le ami az én értékrendemmel megegyezik? – mert 300-an megsértődnek, még akkoris, ha senkit nem sértegettem. Rá kellett jönnöm, hogy mindig lesz olyan aki megsértődik – ráadásul az anyákat nagyon könnyen meg lehet sérteni.
Tegyünk egy próbát, oké?  Ha csak azt írom le, hogy a gyerekeim nem néznek mesét mindennap / ritkán játszanak telefonon / tilos evés közben mesét nézniük / nálunk nem megy a tv napközben … , akkor ezen egy tucat anyuka megsértődik! Ugye? 😀 Mert egyből megy a háborgás, hogy “persze, most én azt hiszem nagyon ügyes anya vagyok.” Vagy “persze, te nem ismered a gyerekemet, máshogy nem is lehetne egy percre se leültetni.” És még lehetne sorolni a sértett kommenteket, közben igazából semmi sértőt nem írtam. Csupán egy tényt, egy nálunk kialakított szokást, nevelési elvet (hogy ezzel a csúnya szóösszetétellel éljek), ami a mi értékrendünkön alapul. Szóval visszatérve az eredeti gondolatmenethez, nem tudok teljesen objektíven írni, és nem is fogok, mert nem célom. Ami ismeretet, tapasztalatot megszereztem azt tudom leírni, de nem akarok ‘követő-gyűjtő’ lenni úgy, hogy közben szemben megyek önmagammal, a saját értékrendemmel.

Fontos, hogy elfogadjunk másokat, fontos, hogy ne egy-egy pillanatkép alapján ítéljünk meg valakit. Viszont legalább ugyanennyire fontos az is, hogy rendelkezzünk saját értékrenddel, hogy stabliak, önazonosak tudjunk maradni, és a családunk pozitív irányban haladjon – ne pedig káosz uralkodjon a fejekben azáltal, hogy mindenkinek meg akarunk felelni.

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.