Keresés...
FEL
KREATÍV

Ünnepre hangolódva

Ezen a héten elkezdtünk hangolódni a decemberi ünnepekre. Minden évben várom a decembert, onnantól kezdve, hogy elérkezik az ősz.
Habár nem szoktuk elkapkodni a készülődést, inkább tovább tart nálunk az ünnepi dekor.
Ez az év minden szempontból még nagyobb okot adott a várakozásra – egyrészt nagyon elfáradtunk az építkezésben, így az év végétől a kikapcsolódást is reméltük. Másrészt pedig végre a saját otthonunkban lehetünk, úgy alakíthatjuk a hangulatot és a díszítést, ahogyan szeretnénk. 🙂 Megéri vásárolni és készíteni néhány dekorációs dolgot, hiszen mostmár akár évről-évre elővehetjük ezeket, és az otthonunk stílusához alakíthatjuk.

Persze, próbáltam nem túlzásba esni – ami azért nem volt könnyű 😀 – és csak tényleg néhány dologgal elkezdeni a hangolódást.
Az egyik pontja ennek a bejárati ajtó, és terasz díszítése: egy Mikulás -szánkó párost és egy karácsonyi lábtörlőt vettem, az ajtóra pedig egy nagyon minimál kopogtatót készítettem. Alapnak egy ikeás koszorút vettem, és azt turbóztam fel fahéjjal és gömbökkel.


A benti hangulatot fényekkel, és néhány téli hangulatú dekorációs elemmel (fenyőfa, szarvas…) igyekeztem megteremteni.
Azonban ami a leginkább megadja az ünnepekre készülődés kedvességét, az a kis kandalló, amit a férjemmel készítettünk az előszobába. Az építkezés során nem gondoltunk kandallóra, de a téli érzéshez nagyon hozzátartozik, plusz a mikulás kiscsizmákat is ide tudjuk felakasztani. Először fotózásokon láttam díszítő elemként, később az oviban a karácsonyi ünnepségen. Miután a pinteresten is bele futottam a diy projektekbe, arra gondoltam mi is neki foghatnánk.


Maradék szigetelőanyagból készült a váz, aminek egy része purhabbal lett ragasztva, nagyobb felét pedig hurkapálcával fogattuk össze – így könnyebben szétszedhető, elrakható és ha kedvünk van, jövőre újra összerakhatjuk.
Tapétát tettünk rá, ami amúgy semmivel nem volt hajlandó a hungarocelon maradni, úgyhogy 2324345345435525 gombostűvel rögzítettük (már most rettegek ennek a mennyiségnek a kiszedegetésétől 😀 de valamit, valamiért).

A gyerekek nagyon örültek neki! Kedves hangulata lett, és este nagyon szép a fénye. Már alig várom a vasárnapot, hogy megszólaljon a kiscsengő, és a gyerekek megnézhessék miket rejtenek a kiscsizmáik :).

Bolvária blog

«

»

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük