A nyári szünidő utolsó hetét indítsuk egy kis kézműves elfoglaltsággal! Sajnálom, hogy búszúztatjuk a nyarat, annyira hamar eltelt ez a 3 hónap!
Ebben a kreatív posztban, ezúttal a lányos anyukáknak kedvezek inkább – amiért elnézést kérek a fiús szülőktől, de ritka szokott lenni, hogy csak az egyik nemre gondolok :-).
Balerinákat készítettünk a lányokkal! Az én lányaim nagyon szeretik a balerinákat – velem ellentétben 😀 – ráadásul ezek olyan balerinák, akiknek tetszés szerint hajlíthatjuk a kezeiket, lábaikat, és még a szoknyájukat is megválaszthatjuk. Én még dekorációnak, asztaldísznek is el tudom képzelni!
Nem kell hozzá más, mint:
– színes szalvéta
– cérna
– “szőrős” drót (aki tudja a nevét, az nyugodtan megírhatja, mert én elvesztem ennek a kutatásában)
Próbáltam lépésről-lépésre fotózni, de mivel elég egyszerű az elkészítése, szerintem egyértelmű lesz.
Hozzászólás